Ezüstérmes a férfi könnyűsúlyú kettes az evezős Eb-n

2024. április 27. – 17:00

Ezüstérmes a férfi könnyűsúlyú kettes az evezős Eb-n
Szabó Bence (j) és Furkó Kálmán (b) a férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesek döntőjében a szegedi evezős Európa-bajnokságon – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Második lett Szabó Bence és Furkó Kálmán könnyűsúlyú kormányos nélküli kettese az evezős Európa-bajnokság szombati napján – írja a Facebookon a Magyar Evezős Szövetség.

A rajt jól sikerült, de az első 500 méter után már az osztrák egység vezetett, és végig növelték az előnyüket. Szabó és Furkó őket már nem tudta utolérni, de a moldáv párost megelőzték, így értek be másodikként. Ez az első magyar érem a szegedi Maty-éren rendezett versenyen. A páros úgy döntött, hogy ez volt az utolsó nemzetközi versenyük.

„Mikor elkezdtünk evezni, akkor azért még nem gondoltunk volna arra, hogy egy ilyen verseny lehet a nemzetközi pályafutásunkban az utolsó. Hazai közönség előtt egy olyan Európa-bajnokság, ahol tényleg Európa legjobbjai vannak jelen és annak ellenére, hogy nem tudtunk nyerni, egy ezüstérmet azért csak sikerült bezsebelni és mindent, ami bennünk volt, azt ki tudtuk adni. Ezt az ezüstérmet szerettük volna a közönségnek, a családunknak és elsősorban magunk miatt megnyerni”

– mondta a verseny után Furkó.

A férfi egypárevezősök között Bácskai Máté szombaton harmadik lett, így vasárnap a C döntőben versenyez majd. A négypárevezősök B döntőjében Gerei Tamás, Koncsik Dominik, Ács Kristóf és Ujhelyi Mihály negyedik lett, így tizedikként végeztek. Galambos Péter vasárnap a férfi könnyűsúlyú egypárevezősök döntőjében versenyez majd.

Az Eb-vel párhuzamosan olimpiai kvalifikációs regatta is zajlik. Gadányi Zoltána a női egypárevezősök B döntőjébe jutott, amit meg is nyert. Pétervári-Molnár Bendegúz, –aki a riói és tokiói olimpiákon is versenyzett – a pénteki középfutamban harmadik lett, így vasárnap az A döntőben indul majd a kvótáért, akárcsak női könnyűsúlyú kétpárevezős csapat, Bene Dorottya és Szili Dorina. Pető Zsolt szombaton második lett a férfi paralimpiai egypárevezősök kvalifikációs futamában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!