Öt versenyző indul magyar színekben a műkorcsolya-vb-n, mind orosz és ukrán területen születtek

2024. március 20. – 03:55

Öt versenyző indul magyar színekben a műkorcsolya-vb-n, mind orosz és ukrán területen születtek
Pavlova Maria és Sviatchenko Alexei – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán kezdődik Montrealban az idei műkorcsolya-világbajnokság, Magyarország öt versenyzőt indít.

Íme a csapat:

  • Vlasenko Aleksandr (férfi egyéni)
  • Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei (páros)
  • Ignateva Mariia, Szemko Danijil Leonyidovics (jégtánc)

Tavaly Szaitamában még volt legalább egy olyan versenyző, aki Magyarországon született, Láng Júlia. Mivel idén ő nincs a csapatban, így csak olyanok jutnak versenyzési lehetőséghez magyar zászló alatt, akik Oroszországban vagy Ukrajnában születtek.

Az Odesszában született, 23 éves Szemko régóta Magyarországon él, a nyelvet is megtanulta. Annak idején azért honosították, hogy Marton Villővel versenyezzen, aki aztán abbahagyta. Szemko mellé pedig megtalálták az orosz Jekatyerinburgban született Ignatevát. A 2023-as Eb-n a tizedik, az idein mindössze a 25. helyen végeztek.

A legnagyobb érdeklődés a páros versenyzését kíséri, mert az idei Eb-n negyedikek lettek, és a vb-n akár a legjobb nyolc közé is bekerülhetnek. A Moszkvában született, 19 éves Pavlova eredetileg Nagy Balázs (ő magyar-amerikai kettős állampolgár) mellé érkezett, később viszont szétváltak. Pavlova mellé így a szentpétervári Sviatchenko érkezett, aki 24 éves.

„Keményen dolgoztak azért, hogy a versenyszezont lezáró világbajnokságon a lehető legjobb formájukat mutathassák be, és ezt olyan eredményre váltsák, amelyre büszkék lehetünk. Munkájukat Dmitry Savin felügyelete alatt végzik” – mondta Bálint Csaba szakágvezető a hazai szövetség honlapjának.

Vlasenko épphogy csak bejutott a junior vb-n a 24-es döntőbe, tőle nem várható, hogy a felnőttek közt döntős legyen. A junior vb-n egyébként Vlasenko mellett a Moszkvában élő Polina Dzsumanyizajova indult egyéniben.

A legjobb helyezést amúgy a párosban induló Berei József Mózes érte el, aki 12. lett a svájci születésű Nora Rothenbühlerrel az oldalán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!