Szívinfarktusa volt Sávolt Attilának

2024. március 9. – 12:40

Másolás

Vágólapra másolva

Szívinfarktuson esett át Sávolt Attila, a Magyar Tenisz Szövetség szakmai igazgatója, korábbi top 100-as játékos.

A szövetség szombati tájékoztatása szerint a 48 éves sportembert „egy alattomosan, váratlanul érkezett szívroham döntötte le a lábáról. Hála Dr. Merkely Béla professzornak és gyors, szakszerű orvosi beavatkozásnak, Attila túljutott a kritikus időszakon. Élsportolói múltjának is köszönhetően egyre jobban van, türelemmel koncentrál a gyógyulásra, a rehabilitációra és a teljes felépülésre”.

Sávolt Attila 1995-től 11 éven át szerepelt a profi teniszben, kétszer is bejutott a harmadik fordulóba a Roland Garroson (2000, 2003), hat challenger-tornán diadalmaskodott, és 2002 áprilisában a 68. helyen állt a világranglistán – írta az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!