Összeveszett Lőw Zsolt és Joshua Kimmich a Bayern München harmadik veresége után

2024. február 19. – 11:59

Másolás

Vágólapra másolva

Joshua Kimmich és Lőw Zsolt másodedző heves szóváltásba keveredett az öltöző folyosóján, miután csapatuk, a Bayern München vasárnap sorozatban harmadszor is vereséget szenvedett, ebből kétszer a német labdarúgó-bajnokságban – írja a német Bild. A második helyen álló címvédő 3-2-re kapott ki a Bochum otthonában, és 22 forduló után már nyolc pont a hátránya az éllovas Bayer Leverkusennel szemben.

„Tudom, mi történt. Egy teljesen normális incidens egy vereség után” – az MTI szerint így kommentálta az esetet Thomas Tuchel vezetőedző, aki arra a kérdésre, hogy lesz-e következménye a történteknek, azt válaszolta: „Ez nem tartozik a nyilvánosságra.”

A német válogatott Kimmichet a 63. percben lecserélték Bochumban, a helyére az új igazolás, a spanyol Bryan Zaragoza érkezett. Jan-Christian Dreesen, a Bayern München ügyvezetője úgy fogalmazott:

Josh valószínűleg nagyon mérges volt a kispadon. De ez, azt hiszem, érthető, hiszen mindig százszázalékot nyújt, győzni akar, és játszani is.

A német sajtó egy ideje már Kimmich lehetséges távozásáról is ír.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!