Öt konzul védi majd a Fradi-drukkereket a bunyós görögöktől

2024. február 15. – 07:44

Másolás

Vágólapra másolva

Öt magyar konzul is jelen lesz az Olimpiakosz–Ferencváros-focimeccs helyszínén Görögországban csütörtökön, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a hazánkból érkező szurkolóknak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten a tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.

Még mielőtt útnak indult Ankarába, Szijjártó elmondta: a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszának első fordulójában, a nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharc első meccsére mintegy 700 vendégjegy kelt el a pireuszi Karaiszkákisz Stadionba, és a magyar drukkerek közül 330-an chartergépekkel érkeznek, míg a többiek egyénileg oldják meg az utazást.

„Az ő figyelmüket szeretném felhívni arra, hogy öt konzul kollégánk fog ma szolgálatot teljesíteni annak érdekében, hogy senkinek semmi baja ne essen, vagy ha valakinek valamilyen segítségre lesz szüksége, akkor közvetlenül nyújthassunk segítséget” – mondta.

Két konzul már az athéni repülőtéren fogja várni az érkezőket, míg két másik a régi Athéni Olimpiai Stadionnál teljesít szolgálatot a Fradi-szurkolók találkozási pontjánál, ahova az egyénileg utazóknak is kell menniük, hogy átvehessék a jegyüket. Innen átkísérik őket a stadionhoz, ahol már ott lesz ötödik kollégájuk. „És ugyanígy, mérkőzés után a repülőtérre való visszajutást, illetve az onnan való hazaindulást és annak gördülékenységét is segítik majd a kollégáim” – tette hozzá.

„Valószínűleg a Ferencváros szurkolói jobban tudják, mint én, hogy az Olimpiakosz szurkolóinak van – hogy is mondjam – híre és neve ebben a szakmában, ezért mindenkit arra kérek, hogy fokozott óvatossággal járjon el, és ha bármilyen segítségre van szüksége, akkor forduljon a konzul kollégáimhoz” – jelentette ki.

Szijjártó szerint ha bármilyen ügyes-bajos dolguk van, esetleg segítségre szorulnak a szurkolók, akkor a diplomatákat a +36 30 387 0636-os ügyeleti telefonszámon tudják elérni. „Fradi-győzelmet kívánunk, és mindenkinek azt kívánjuk, hogy a lehető legkevesebb konzuli intézkedéssel ússza meg ezt a mai napot!” – fogalmazott a miniszter.

A Sportal.blikk.hu Dioniszisz Vervelisz görög újságíróra hivatkozva arról ír (a futballszakmai megfejtések mellett), hogy Görögországban hónapokig zárt kapus meccsek voltak egy Olympiakosz–Panathinaikosz-röplabdamérkőzés miatt, ami előtt összeverekedett a két tábor. Mivel a Fradi ultrái a rivális Panathinaikoszéival ápolnak jó viszonyt, benne van a pakliban a balhé.

Vervelisz így fogalmazott: „A klub mindent megtesz a probléma elkerülése érdekében, ahogy természetesen a rendőrség is. A biztonsági intézkedések magas szintűek az ilyen mérkőzéseken, és általában nem szokott probléma lenni, még akkor sem, ha lesznek Olympiakosz-szurkolók a vendégszektor közelében. Tudom, hogy a ferencvárosi szurkolók jó viszonyt ápolnak a rivális Panathinaikosz drukkereivel, de szerintem nem lesz gond, ha nem vegyül a két tábor.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!