Történelmi vb-érem úszásban: Németh Nándor 100 gyorson harmadik lett

2024. február 15. – 17:35

Másolás

Vágólapra másolva

A katari úszó-világbajnokság csütörtöki versenynapján rendezték a férfi 100 méteres gyorsúszás döntőjét.

A hatos pályán induló Németh Nándor erősen kezdett, ötvennél másodiknak fordult, és utána is hasította a vizet, 80 méternél pedig mintha vezetett is volna. A négyesen versenyző kínai Pan azonban rákapcsolt az utolsó métereken, és az olasz Alessandri Milessivel együtt megelőzték Némethet, de így is csodálatos ez a bronzérem. Már csak azért is, mert a magyar küldöttségben ez az első érme a medencében. Pan egyébként a világcsúcstartó, aki a 4x100-as gyorsváltóban egy napja javította meg a csúcsot.

Magyar úszó eddig nem nyert érmet ezen a távon a világbajnokságok 1973 óta íródó történetében. Németh 47,78-as ideje gyengébb a magyar rekordnál, de folyamatosan faragott az idején, amit a szerdai előfutamban és a szintén szerdai elődöntőben teljesített. Az ezüsthöz hat század hiányzott.

„Nagyon régóta üldözöm ezt az érmet. Az időmmel nem vagyok teljesen nagyon elégedett, de a helyezés a lényeg. Nagyon örülök, hogy végre kijött a lépés. Van még mit dolgozni a párizsi olimpiáig, mert nagyon fájt az utolsó 15 méter”

– mondta Németh az M4 Sportnak.

200 pillangón Kapás Boglárka a hatodik lett, Sebestyén Dalma pedig a hetedik helyen ért célba. Kapás öt századdal elmaradt az olimpiai szinttől még az elődöntőben, de június elejéig még megúszhatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!