Elbukta a végjátékot a kéziválogatott, vereséggel kezdte az Eb-középdöntőt

2024. január 18. – 17:02

Elbukta a végjátékot a kéziválogatott, vereséggel kezdte az Eb-középdöntőt
Palasics Kristóf védésekkel kezdett, a hajrában Bartucz László mutatott be bravúrokat, de ez kevés volt – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokság első középdöntős mérkőzését egy kiélezett végjátékban elveszítette 29-30-ra. Ausztria taktikailag jól felkészült a magyarok ellen, és nyert is. Két perccel a vége előtt Bóka góljával még vezetett a csapat.

Magyarország és Ausztria is esti meccset játszott még kedden, a szerda utazással telt, csütörtökön pedig már a két ország kezdte a középdöntős szakaszt, így mindketten keveset pihenhettek. Az volt a legfontosabb kérdés, ki tudott jobban alkalmazkodni ezekhez a körülményekhez, kinek sikerült jobban a regeneráció. Ausztria a vb-bronzérmes spanyolokat ütötte el a továbbjutástól, ami alátámasztotta, hogy egy jó kvalitásokkal rendelkező társulat.

Álomszerűen kezdett a magyar csapat, Palasics Kristóf megfogta az első labdát, és az első öt percben 3–0-ra vezettünk, mert Ancsin Gábor két átlövésből, Imre Bence egy lerohanásból volt eredményes. A legnagyobb osztrák sztár, Mikola Bilyk lőtte az első osztrák gólt. A tizedik percre is megmaradt a háromgólos vezetés (6–3), mert Ancsin próbálkozásai tökéletesek voltak (őt aztán sérülés miatt le kellett cserélni), és Bánhidit is jól találták meg a labdákkal.

Lékai pattintásával először vezettünk négy góllal (8–4). Az osztrákok szlovén kapitánya, Ales Pajovic ekkor időt kért, és elővette azt a játékot, a kapuslevitel után kialakuló 7-6-os létszámfölényt, ami megkeserítette a horvátok és a spanyolok dolgát is.

A magyar védelem sem tudott ezzel megbirkózni, Ausztria szívósan zárkózott, és 13-nál utol is érték a mieinket. Ezek után Bodó percei következtek, a szegedi átlövő eddig nem játszott jól, most három bombája is a kapuban kötött ki. A félidőben 17–17-et mutatott az eredményjelző, mert Hutecek az utolsó másodpercben egy szép átlövéssel egyenlített. Bosszantó volt, hogy egy magyar emberelőnyből az osztrákok szereztek két gólt, a magyar társulat pedig lövésig sem jutott el. Figyelmeztető jel volt, hogy 17 gólt az eddigi egyik meccsen sem kaptunk eddig 30 perc alatt.

Bóka Bendegúz gólja az utolsó percekben visszaadta a reményt – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Bóka Bendegúz gólja az utolsó percekben visszaadta a reményt – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A második félidő Bóka góljával kezdődött, erre Wagner válaszolt beállóból. Máthé Dominik duplája vitte tovább a csapatot (20–18), és megint kétgólos differencia alakult ki, ahogy az első félidőben. Ennél is biztatóbb volt, hogy mintha a védelem megtalálta volna az ellenszerét az osztrákok taktikájának. De ez csak átmeneti volt.

A 41. percre az osztrákok ismét utolérték a magyar csapatot (22-22), Möstl kapus ugyanis bravúrokat mutatott be – később őt választották a meccs emberének –, Wagner pattintásával először vezetett Ausztria. Erre Máthé gyorsan felelt. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, mindkét oldalon sok hibát láttunk. Bartucz védéssel mutatkozott be, ráadásul az eddig egyszer sem hibázó Robert Webernek a labdáját hatástalanította.

Weber aztán nem hibázott, Bánhidi viszont hiába lőtt gólt, szabálytalannak ítélték meg a játékvezetők. A játékvezetők nem a hagyományos felfogásban ítélték meg a Bánhidi elleni helyzeteket. Az utolsó tíz percre 24–25-tel fordultak a csapatok. Innen pedig nézzük támadásonként, mi történt a legizgalmasabb utolsó tíz percben.

  • Bodó nem tudta elpattintani a labdát Möstl alatt, Bilyk eladta.
  • Mindkét kapus fontos labdát fogott.
  • Bánhidi emberrel a nyakán egyenlített, Hutecek az alsóba vágta a labdát az ellentámadásból. Ez volt a hatodik találata.
  • Imre Bence nemcsak gólt lőtt (26-26), emberelőnyt is kiharcolt.
  • Beállóból jöttek a gólok mindkét oldalon (27-27)
  • Bartucz védett, de Lékai mellélőtt, így nem sikerült visszavenni a vezetést.
  • Lékai labdát szerzett, Bóka befejezte az akciót. Két perc volt ekkor hátra, és ismét magyar előnyt láttunk. (28-27)
  • Mahr bevitte, belőtte. Máthét blokkolták, az osztrákok végigrohantak a pályán, és Bilyk nem hibázott (28-29)
  • Chema időkérése után egy perc volt hátra. Fazekas Gergő betörésből egyenlített, és még egy kiállítást kaptunk mellé.
  • 46 másodperc volt hátra, Bilyk bevágta (29-30), ez volt a nyolcadik gólja. Az utolsó magyar támadásban a tanácstalanság érződött. Ligetvári vállalta fel, de a lövésébe beleértek. Időn túli szabaddobás jött, de ezt Máthé nem tudta bedobni.

Az nem is lehetett kérdés, hogy még egyszer nem lehet olyan színvonalon játszani, mint Izland ellen, de most jelentősebb lett a visszaesés, mint előre gondolni lehetett. Szombaton a horvátok jönnek, hétfőn a németek, szerdán pedig a franciák.

„Jól kezdtünk, az osztrákok nagyon jól játszották a 7-6-os játékot, türelmesen játszottak, valamennyi támadást gólig vitték. A végén volt esélyünk a döntetlenre, az utolsó percben olyan taktikai elemet játszottunk meg, amit nem tudtam értelmezni. Ki kell elemezni, mik voltak a hibáink, ezeket át kell nézni. Nem lesz sétagalopp a hátralévő három meccs. 3-4 akció volt, amikor elvettek tőlem gólt, nem kaptam büntetőt, nem értettem, miért így látják a bírók. Nem akarok ezzel foglalkozni, a saját dolgainkkal foglalkozunk” – így értékelt Bánhidi Bence az M4 Sportnak.

A kapitány, Chema Rodriguez úgy nyilatkozott, hogy ha vereségnél öt percig lehet ünnepelni, akkor most egy vereség után is öt percig lehet szomorkodni. Menni kell tovább, mert az álom még él. Bóka Bendegúz azt mondta, hogy a létszámfölényes játékkal kivették az ütemet a játékból.

Ausztria-Magyarország 30-29 (17-17)
Köln, v.: D. Accoto Martins, R. Accoto Martins (portugálok)
lövések/gólok: 49/30, illetve 46/29
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 2/1
kiállítások: 8, illetve 4 perc
Magyarország: Palasics – Lékai 4, Szita, Bánhidi 4, Sipos, Ancsin 4, Imre 2, cserék: Bóka 3, Rosta 4, Ilic 1, Ligetvári, Bodó 3, Hanusz, Bartucz, Máthé 3, Fazekas 1

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!