Az a trükk, hogy nincs trükk: így jelentkezett be Emery és az Aston Villa az angol bajnoki címért

Miután az elmúlt hetekben a Manchester City és az Arsenal ellen is nyerni tudott Unai Emery Aston Villája, nem lehetett tovább halogatni, szembe kell nézni a korábban elképzelhetetlennel: a szezon majdnem felénél az Aston Villa igenis ott van a bajnokesélyesek között. Hogy ez önmagában mekkora eredmény, az nem szorul magyarázatra, de mégis álljon itt egy adat: az Aston Villa 39 meccsen 81 pontot szedett össze a naptári évben Unai Emery vezetésével, ennél csak a Manchester Citynek (87) van több. De hogy honnan indultak? Nos, Emery kinevezése nagyjából bő egy éve történt – elődje, az előző idényben is éppen csak bennmaradó Steven Gerrard a világbajnokság előtti 11 meccsen összesen 9 pontot hozott össze, bele is bukott.

A Villa-drukkereknek meg nem maradt más, minthogy felváltva az utód személyét találgassák és a tulajdonosi kör koncepcióját kérdőjelezzék meg. Utóbbit teljes joggal tették, hiszen hiába költött el Nasszef Szavirisz hatalomátvétele óta a csapat hatszázmillió fontot (a játékoseladásokat hozzávéve is négyszázmilliós mínuszban vannak 2019 óta), a Villát a másodosztályból a Premier League-be támadófocival visszavezető Dean Smitht 2021 novemberében öt vereség után elküldték.

Az nem tűnt rossz ötletnek, hogy a helyére a Rangerst a skót foci trónjára visszahozó Steven Gerrardot nevezzék ki. Amíg Michael Beale asszisztens edző vele volt, addig 27 meccsen ugyan csak 35 pontig jutottak, de így is a 9. helyet csípték meg, ami nagyjából megegyezett a 2021-22-es idény eleji elvárásokkal.

A Gerrard-éra

A bennfentesek infói alapján azonban a Queens Park Rangers vezetőedzői ajánlatát elfogadó Beale nélkülözhetetlen eleme volt Gerrard stábjának volt, hiszen nemcsak az edzéseket irányította, de a taktikát is ő dolgozta ki, míg a legendás Liverpool-játékos inkább amolyan reklámarc volt.

A 2021-22-es szezon végi 14. hely és 45 pont kevés volt, így a nyáron további százmillió euróért igazoltak meglehetősen koncepciótlanul – olyan kipróbált játékosokat szereztek meg, mint Diego Carlos, Philippe Coutinho vagy Leander Dendoncker. Közben viszont Gerrard nem igazán jött ki a támadókkal és a kreatívabb játékosokkal:

• A Brentfordtól elhozott Dean Smith-tanítvány és angol válogatott Ollie Watkins a kommunikációt és a taktikai részletességet hiányolta Gerrardban, de vélhetően inkább csak nem tetszett neki a szélsőként való játék.
• A középcsatár poszton Watkins riválisát, vagyis a korábbi liverpooli Danny Ingst feleslegesnek találta Gerrard, ezért eladta (mondjuk ez a West Hamben mutatott idei gólnélkülisége okán jó döntésnek tűnik), noha volt néhány alkalom, hogy Watkinsszal együtt tudtak játszani a rombuszban.
• Itt a tízes, majd néha a 4-3-3-ban a balszélső az a Coutinho volt, aki ekkorra már évek óta (lásd a Barcelonában, majd a Bayernben mutatott formáját) nem találta meg igazi önmagát.
• De ugyanez elmondható a Norwich Premier League-be jutásánák letéteményéséről, Emi Buendíáról (39 meccsen 10 kanadai pont) vagy Leon Bailey-ről (23 meccs 2 gól), akik ketten együtt hetvenmillió euróba kerültek.

A nyári frissítés nem jött be, Gerrard második idényében hét gólig jutottak tizenegy meccsen, mire elküldték a liverpooli legendát. Utólag kiderült, hogy Gerrard meglehetősen nagy szerepet játszott a nagy nevek leigazolásaiban, de elsősorban Beale elvesztésével kifogyott az ötletekből. Ráadásul az öltözői morálnak is odacsapott, nem tett jót a csapatkapitány Tyrone Mings visszaminősítése és csapat előtti megszégyenítése, de a megszigorított szabályok, az edző által támasztott hatalmas hatalmas elvárások és nyomásgyakorlás sem, miközben azért több játékosára pikkelt.

Gerrard helyére elég sok név felmerült, de az olyan edzők, mint a Chelsea-t épp elhagyó Thomas Tuchel, vagy a később pont az ő helyére érkező Mauricio Pochettino, a kivásárolhatatlan Ruben Amorim vagy a Dean Smitht követő brentfordi Thomas Frank leginkább álomnak tűntek, hiszen miért is vállalnának el egy kiesőjelöltet? Így amikor 6 millió euróért ki tudták vásárolni az Arsenalnál talán igazságtalanul megítélt és így alulértékelt Unai Emeryt, kitűnő üzletnek tűnt. Nyilván az eredmények önmagukért beszélnek, de nézzük, mit kaptak a baszkkal, és hogy Emery milyen (megoldás)csomaggal érkezett?

London calling

„Az elérhetőségi heurisztika egy olyan kognitív torzítás, amelynek során egy olyan példa, információ vagy közelmúltbeli tapasztalat alapján hozunk döntést, amely könnyen elérhető számunkra, még akkor is, ha nem biztos, hogy ez a legjobb példa a döntésünk meghozatalához.” (Tversky & Kahneman, 1973)

Kezdjük a megkerülhetetlennel, vagyis Emery tulajdonképpen a teljesítményéhez képest aránytalan percepciójával – ami, mint a mondás tartja, meghatározza a valóságot, még ha igazságtalanul is. A helyzet ugyanis az, hogy a baszk tréner nagyjából 15 éve mindenhol jelentős eredményeket ér el: négyszer nyerte meg az Európa-ligát, a franciáknál bajnok és kupagyőztes lett a Paris Saint-Germainnel, miközben Valenciától Birminghamig szívós, kemény munkával, de gyorsan csinált kis és középcsapatokból a Bajnokok Ligájában is helytálló együtteseket.

A meccsenkénti pontátlaga 1,7-től 1,85-ig terjedt a Valencia, Sevilla, Villarreal és az Arsenal csapatainál, míg az idei 17 meccses 2,24-e a világ minden értelmében legmagasabb szintű bajnokságában már közelíti a Párizsban, a világklasszisokkal kitömött PSG-vel elért 2,42-t. Ennek ellenére Emeryvel kapcsolat általában nem a 3 zsinórban behúzott El-győzelem (hiszen akkoriban is lesajnálták a sorozatot) vagy az erényei (ezeket még kifejtjük), hanem a néhány könnyen előhívható mémszerű kudarca – például az arsenalos időkből a folyamatosan rosszul kiejtett „good ebening”, vagy a PSG-nél a Barcelona elleni 1-6-os vereség, amivel négygólos előnyről sikerült kiesniük.

Emery első arsenalos idényében a Tottenham mögött egy ponttal végezve maradtak le a negyedik BL-indulást jelentő helyről, az El-döntőben pedig a városi rivális Chelsea ellen vesztettek. De mindent összevetve 58 meccsen 1,95-ös pontátlagot 112-71-es gólarányt és jó teljesítményt hozott Emery.

A mindent leuraló angol bajnokságban viszont különösképp végzetes lehet egy olyan rossz második idénykezdet, mint amit az első 20 meccsén hozott 31 ponttal csinált a baszk edző: a 1,55-ös meccsenkénti pontátlag és a 44-34-es gólkülönbség nem mutatott jól, főleg azután, hogy október elejéig az első tizenegy meccsükből csak a Liverpool győzte le őket, hét győzelem mellett három döntetlenjük volt.

Mondhatjuk persze, hogy talán éppen a legrosszabbkor lett Arsenal-vezetőedző, hiszen a 22 év után távozó, minden szempontból klubikonnak számító Arsène Wengert nem lehetett utánozni, személyiségében, vagy szakmai szerepében utána az Arsenalt irányítani pedig egy lehetetlen küldetéssel ért fel. Így hiába az El-döntő, a szurkolók és a klub talán irreális elvárásai miatt a második idény elejére a frusztráció tarthatatlanná vált mindkét oldalon.

Ezen nem biztos, hogy segített Emery fellépése, egy számára ismeretlen kultúrában való járatlansága és ebből fakadó esetlensége. A sokat bírált angoltudása miatti gondokból csak egy: Bukayo Saka például a segédedző Freddie Ljungberg munkáját emelte ki, mert őt megértette, Emeryvel viszont nem tudtak beszélni. Ugyanakkor talán, mint sokakban, akik hazájuktól távol próbálnak szerencsét, benne is túlműködött a beilleszkedés és megfelelés kényszere. Ám nem ő volt és (sajnos) nem is ő lesz az első külföldi edző, akit az angol média szinte kipécézett magának, és akivel méltatlanul bánt el. Vagy talán csak annyi volt a gond Emeryvel, hogy a média nem talált fogást rajta, hiszen „[a] Sevilla korábbi nyerő emberéből hiányzik Mourinho arroganciája, Guardiola mélyfilozófiai oldala és Klopp susogós melegítős nyári kollekciója, ugyanakkor mindegyikükből ott található egy építőelem a spanyol edző személyiségében” – írta róla Szabó Cristophe.

Érdemes megnézni, hogy egy idei, spanyol nyelven készített ESPN-interjúban milyen könnyedséggel és érzelmi intelligenciával beszél – az egyébként kiváló tévés és hatalmas Villa-drukker Luis Miguel Echegarayjal:

Talán előreléptünk annyit a futballkultúrában, hogy legközelebb egy kicsit méltányosabban bánjunk vele, illetve az Emeryt lesajnálóknak is ideje lenne feltenni a kezüket.

Nem lehetsz Wenger

Tulajdonképpen Emerytől függetlenül leginkább talán azt volt a legnehezebb kideríteni, hogy az Arsenal mit is akart Wenger után. Nyilvánvaló, hogy valami mást, de ez nem volt egyszerű. A 2011 óta többségi tulajdonos Kroenke család (a KSE Denvertől Los Angelesig, az NBA-től az NFL-ig terjedő portfóliójából) laza, távolságtartó módon kezelte a klubot. A Wenger által hagyott vezetői vákuum az Arsenalt vezető Ivan Gazidisék számára egy klubmodell-dilemma megöröklését is jelentette. Eltávolodva a klasszikus angol menedzseri modelltől (a wengeri vagy fergusoni is ilyen, csak, hogy egy az utódlás-problémát még eklatánsabban bemutandó manchesteri példát hozzunk) egy megosztottabb, tudásmenedzseltebb verzióra szerettek volna áttérni. Logikus, hogy egy ember távozásával nem vész el az összes know-how, és Gazidisék az új alapokat egy szakmaibb kvintettre alapozták.

Így lett egy head of football (Gazidis), egy head of football operations (Huss Fahmy), mellette egy head of football relations (Raul Sanllehi), egy technikai igazgató (Edu), majd a dortmundi megfigyelői részleg királya, Sven Mislintat bevonásával (head of recruitment) közösen döntöttek Emery szerződtetéséről. A sors dupla iróniája, hogy 2020 októberére csak Edu maradt az öt emberből, és az Arsenal azóta egy sokkal letisztultabb vezetői struktúrával (lényegében a ranglétrán előrelépő Edu és a vezetőedző Mikel Arteta) ér el sikereket.

Az Aston Villa visszatérése mögött sokan az Arsenalhoz hasonló módon letisztult hierarchiát látják. Ez a nagy hatalommal bíró vezetőedzőből (Emery), a nyáron elcsábított ős-sevillai sportigazgatóból (Monchi), valamint a szintén nyáron érkező, korábban Valenciában kilenc évig dolgozó Emery-bizalmas Damian Vidagany hármasát látják. A keretet összerakó Christian Purslow vezérigazgató nem akart hátrébblépni, így távozott, ahogy a Tottenhamhez igazoló sportigazgató, Johan Lange sincs már a klubnál. Teljes a baszk hatalomátvétel (még a hatvanéves, korábbi Rafa Benítez-asszisztensedző Pako Ayestarán is megemlítendő), sőt, a tulajdonosok még azt a gesztust is megtették, hogy a Real Union csapatát is megvették a múlt hónapban. Emery és testvére, Igor júniusban szerzett többségi részesedést a baszk szülőhazájukból származó klubban, amelyben nagyapjuk és édesapjuk is játszott.

Emery így beszélt az Arsenalnál töltött időszakról a Times-nak nyilatkozva: „Nagyon jó kihívás volt, de amikor egy év és hat hónap után, novemberben [2019] befejeztem, nagyon frusztrált voltam. Az első év jó volt, a második év kicsit gyengébben indult, aztán vége lett. Az Arsenalhoz nehéz volt Wenger után érkezni. Egy folyamatra volt szükségünk. A szurkolók nagyon tiszteltek, én pedig frusztrált voltam, mert azt gondoltam, hogy »meg tudom csinálni, de időre van szükségem«. De mindig megértem a futballt. Mindig megértem az edzői pozíciómat. Győznöd kell. Győzelemmel lehet meggyőzni embereket.”

Nos ez a Villarrealnál sikerült, még úgy is, hogy több, mint 2 év alatt a bajnokságban csak 1,55-ös pontátlagot hozott, és két hetedik helyet csípett meg. Az igazi kiugró teljesítményt ugyanis a kupákra hagyta, előbb az El-t nyerte meg ismét – az elődöntőben épp az Arsenalon revansot véve, majd a döntőben maratoni büntetőpárbajban legyőzve a Manchester Unitedet. A következő idényben így a BL-ben indulhatott, és előbb a Massimo Allegri által vezetett Juventust, majd Julian Nagelsmann Bayern Münchenjét iskolázta le taktikailag.

Ezzel újra kitört az Emery-láz. A baszk 2021 novemberében még visszautasította az őt hívó, nagy építkezésbe kezdő Newcastle-t, egy évvel később viszont már igent mondott egy másik kérésre, és Gerrard utódja lett a Villánál. A többit ismerjük, mióta átvette a birminghami csapatot, Emery az elitet jellemző mutatókat produkál, és idén már lényegében mindenkit megvertek Angliában, aki számít. Van győzelmük a Chelsea, a Tottenham, a Manchester City és az Arsenal ellen is, az egyedüli kivétel az a Liverpool, amellyel 17 forduló után pontegyenlőséggel állnak a második és a harmadik helyeken, Szoboszlaiék csak jobb gólkülönbséggel előzik őket. A válaszokban átnézünk majd két taktikai érdekességet az Aston Villáról, de előtte hallgassuk meg Emeryt Szabó Christophe kiváló cikkéből, amiből rögtön megértjük, hogy mit és miért csinál a baszk edző:

„A csapataim birtokolhatják a labdát két percig, de vezethetnek egy támadást tíz perc alatt is. Nem érdekes az idő, az a fontos, hogy mire jutnak adott helyzetben. Ha kialakíthatok egy támadást úgy, hogy nem kell a birtoklási fázisokon átesni, akkor ugorjuk át azt a fokot! A Barça is szereti a labdabirtoklást, de ha látják, hogy gyorsan véghez lehet vinni valamit, ők sem várakoznak feleslegesen. Egy jó szisztéma azt jelenti, hogy olyan rendszered van, ami több lehetőséget nyújt egy meccs alatt. A szisztéma az, amivel életre kelted a játékhoz való hozzáállásodat. Én támadni akarok, de előfordul, hogy néha egy duplaszűrőt rakok a középpályára, hogy biztosítsam a hátvédeimet… Lehetetlen minden tojást ugyanabba a kosárba rakni. A rendszereim 70%-ban abból adódnak, hogy mik a játékosok adottságai. A maradék 30%-ban alkalmazkodom az ellenfél karakterisztikájához. Ezt a felosztást alkalmazom a legtöbbször.”

Ennek értelmében álljon itt egy-egy labda nélküli és labdás taktikai módszer, amit Emery idén nagy sikerrel alkalmaz Angliában.

Két dolog amin Emery változtatott

1. A labda elleni szívós munka: magas védővonallal, állandó lesreállítással, kompakt labdához pozícionált és összeszokott láncokkal

Az első, ami nyilvánvaló az Aston Villa meccseit nézve, az az elképesztően magas utolsó vonal. Csakhogy a védekező közbeavatkozások (a 44 méter kettővel kevesebb, mint mondjuk a Villarrealnál volt, és inkább a középmezőny alját jelenti Angliában), a magas letámadás (117-tel csak 4 csapatot előznek meg a szerzett labdák tekintetében) és az ebből jövő lövések (24), vagy éppen az engedett passzok (13,6 PPDA) mind-mind szintén a középmezőnybe teszik Emeryéket. Amiben már tavaly is kiemelkedtek, az a lestaktika, hiszen hetvenszer állították az ellenfeleket már lesre idén, a második helyezett negyvennél jár, ami óriási különbség.

Ez nyilván nem veszélytelen, de ez egyfajta kalkulált rizikó. Az argentinokkal világbajnok kapus Emiliano Martínez elit védési mutatóval rendelkezik, és mind a rövid, mind a hosszabb passzokban megbízható, miközben a Tottenham-kapus Guglielmo Vicario mögött a legtöbb tizenhatoson kívüli közbeavatkozással rendelkezik (34, ami a top 5 ligában a 6. legtöbb).

Kiváló belsővédőből minimum négy van: a tavalyi idény első hét hónapját kihagyó Diego Carlos labdabiztos, képes mindkét oldalon játszani és igazi védekező típus. A Jack Grealish eladása után csapatkapitánnyá váló Tyrone Mings Emery alatt leginkább a mostanság jobbhátvédet játszó elit atléta, Ezri Konsa mellett működött kiválóan. Ahogy tavaly Diego Carlos, most a harmincéves angol szenvedett komoly sérülést augusztusban, így érkezett ötödiknek a Barçából ismert Clement Lenglet, aki hiányosságai ellenére azért luxus, és jelzi, hogy mennyire nem a néhány éve meglepetésbajnok Leicester City szintjén gazdálkodhatnak. Végezetül ott van Emery Villarrealjának oszlopa, Pau Torres, aki eltekintve a Mings sérülése miatti nem tervezett debütálásától (1-5-ös vereség lett a vége a Newcastle elleni nyitómeccsen), eddig remekül dolgozik.

Évek óta ő a topligák egyik legprogresszívebben passzoló belső védője, akinek gyenge fejjátéka, ámde 35 km/h-s végsebessége egyben magyarázat is arra, hogy miért áll magasan a Villa, és hogy miért nem akar például a tizenhatoson belül védekezni.

A stílus korlátait vagy épp előnyeit jól előhozza az adott meccs állása: amikor a Newcastle a 16. percben már 3-0-ra, a Liverpool a 22.-ben 2-0-ra, a Nottingham Forest pedig már az 5. percben egy góllal vezetett, kiderül, mi a határ. Ezzel szemben viszont láthatóan jól működik az, hogy korán vezetést szereznek (Brighton, Arsenal, City, Palace, Burnley, Everton) és nem akarják a meccset nyílttá tenni. Pont a Brighton elleni meccs talán a legjobb példa erre, – hiszen a híres Roberto de Zerbi-építkezést megsemmisítve 6-1-re nyertek, a liga csapatai közül többen is elkezdték másolni a szűk védekezésüket – ahol kiprovokált labdavesztésekből, magasan szerzett labdákból és átmenetekből szerezték szinte az összes góljukat.

Magyarán Emery átadja a kontrollt (ez látszik az Opta fenti, területellenőrző hőtérképén is), de mint alább megmutatom, egy roppant megtervezett és kiváló játékos kommunikációval megvalósított labda elleni védekezés ez. Nem csoda, hiszen Emery folyamatosan maratoni videóelemzéseket tart a játékosainak, van tehát hol átnézni ezeket a terveket.

Erre a védekezésre talán találóbb szó a művészet, hiszen a hónap elején a világ legjobb csapatát, vagyis a Manchester Cityt kapott gól nélkül győzték le, Erling Haaland két helyzete után ugyanis Pep Guardiola csapata már lövésig sem jutott. A védelemről sokat elmond, hogy a negyedik legkevesebb akciógólt kapták idén, a harmadik legkevesebb lövést engedve (a Manchester City és az Arsenal mögött).

2. Egy (nem is annyira) meglepően izgalmas támadójáték

Aki követi Emery munkásságát, az pontosan tudhatja, hogy noha szinte mindig négy védővel és duplaszűrővel játszik, a labdabirtoklásban mindig is unortodox módon állítja össze csapatát. Ahogy korábban a Villarrealnál is, itt sem ritka az aszimmetrikus építkezés – szinte mindig a jobbhátvéd az, aki bejön, két olyan teljesen eltérő profil, mint a belsővédő Konsa vagy a szárnyvédő Matty Cash is ugyanazt játssza –, míg a baloldali védő Lucas Digne vagy Àlex Moreno magasan adja a szélességet. A három plusz kettőt a legelső vonalban a kapus (és két belső védő) is alkothatják a két hatossal, vagy a három belső védő, ha már biztosítva van a labdatartás.

A négy középpályás 2-2-es box alakzatban rugalmasan, a védővonalak között és a labda felé fordulva pozicionálja magát. A rugalmasságra azért van szükség, mert a szélsőként induló, de Emerynél támadót játszó Moussa Diaby is szerepel itt, de van, hogy olyan teljesen más típusú játékosok, mint Nicolò Zaniolo vagy Youri Tielemans töltik be ezt a feladatkört.

A jobbon egy kilépő csatár-tükörszélső adja a mélységet és szélességet (Leon Bailey, Diaby), míg a négy középső középpályásból John McGinn támadja a tizenhatost, de háttal a kapunak is megjátszható nyomás ellen, míg Diaby vagy Zaniolo inkább a védőkre vezeti rá a labdát. Szintén nem ritka a szélsők (Diaby vagy Bailey) csatárként való alkalmazása, míg Ollie Watkins úgy jön ki a szélre, ahogy például Arnaut Danjuma tette a Villarrealban Emery alatt.

Nézzük minderre egy kiváló példát: John McGinn gólra váltott csapatakcióját a liga legjobb labda elleni csapata, vagyis az Arsenal ellen:

Fotó: Mészáros Ábel / Telex

A türelmes három plusz kettes építkezés meginvitálja az Arsenal letámadását, majd Martínez egy felpasszal kiszabadítja Pau Torrest, aki a mélységbe és a szélre visszalépő Watkinst találja meg (felső két képkocka). Innen válthatnak oldalt Kamara és Konsa érintésével, így a labdával befelé mozgó Bailey Tielemans mélységi mozgásnak köszönhetően indítható a szétzilált védőlánc(ok) mögötti területbe (alsó két képkocka).

Míg Watkins a hosszúra viszi el védőjét, Bailey megbontása elvonja a figyelmet McGinnről:

McGinn a 29 éves skót Ben White beforgatásával az erősebb lábára teheti a labdát, így szerzi meg a vezetést:

Ha pedig vezetést szerez Emery alatt a Villa, akkor tudjuk, mi következik, hiszen 20 meccsből 18-at megnyert 2 döntetlen mellett. Így hiába dominált az Arsenal a meccs nagy részében, ahogy azt az Opta meccsmomentum-vizualizációján látjuk, a siker ismét borítékolható volt.

Emerynek a támadójátékra gyakorolt hatásáról – nyilván nem hátrány, ha olyan korábbi Bundesliga-kiválóságok, mint Moussa Diaby vagy Leon Bailey gyakorlatilag egymás ellen küzdenek a csapatbejutásé​​rt – sokat elmond, hogy idén az Aston Villa lőtte a negyedik legtöbb gólt a ligában akcióból, az ötödik legtöbb lövésből és hatodik legtöbb xG-re (helyzet alapján várható gólra). Ollie Watkinsnak (büntetők nélkül) 9 gólja van, John McGinn a top húszban van a nyílt játékhelyzetből való lövések előkészítéseinél, neki, Tielemansnak és Watkinsnak is 7-7 gólt előkészítő passza van, ezzel mindhárman a top 5 liga harminc legjobbja között szerepelnek.

Desculpa, Señor Emery!

Mivel hatalmas valószínűséggel a mostani szezon végén még a Premier League ötödik helye is BL-indulást jelent majd, az Opta előrejelzése alapján több mint 90%, hogy az Aston Villa jövőre ott lesz majd a legrangosabb európai kupasorozatban. Mi lehet tehát az európai elitbe magát visszaküzdő, vagy tulajdonképpen mindig is ott lévő, csak bizonyos szervezetlen kontextusokban (PSG, Arsenal) kevésbé érvényesülő Emery titka? Ahogy Szabó Christophe az előbb idézett írásában fogalmaz:

„Minél jobban meg fogja ismerni a francia közönség, annál inkább rá fog jönni, hogy Emery nem más, mint Laurent Blanc inverz tükörképe. Ami a PSG korábbi Professzorának gyengesége volt, az Emery esetében kiemelkedő kompetenciát jelent: nincs túlmisztifikálva a pszichológiai munka, nincs laissez-faire hozzáállás, nincsenek távolról megfigyelt edzések, legnagyobb örömünkre pedig újra előkerül a francia edzők körében a szertárba szorult mágnestábla.”

Az a trükk, hogy nincs trükk, csak van egy elképesztően szimpatikus és sokat dolgozó edző, akitől néhányunknak ideje lenne bocsánatot kérni.