Női kézi olimpiai selejtező: tovább szűkült az ellenfelek köre

2023. december 13. – 22:09

Másolás

Vágólapra másolva

A női kézilabda világbajnokság szerda esti játéknapján kialakult az elődöntők párosítása. Meglepetés a negyeddöntőben nem történt, az esélyes csapatok nyertek. A norvégok és a franciák iramát a hollandok és a csehek egy félidőn át bírták, utána simán kikaptak. A norvégok 30-23-ra verték a hollandokat, a franciák 33-22-re a cseheket.

A dánok Montenegrót egy kifejezetten szoros meccsen búcsúztatták (26-24), a svédek a németeken egy elsöprő első félidővel léptek át. Úgy lett 27-20, hogy 30 perc után már tíz góllal vezettek.

Mindez azt jelenti: Norvégia Dániával, Franciaország pedig a svédekkel játszik a döntőért. Eddig is úgy látszott, most már végképp megállapítható, ez a négy ország kimagaslik a mezőnyből, nem csak a hazai pálya szólt a három skandináv nemzet mellett.

Ha átfordítjuk az olimpiai selejtezőre ezeket az eredményeket, akkor azt látjuk, hogy Norvégia mint Eb-címvédő már ott van. A franciák mint rendezők ott vannak. Így a svéd–dán duóból az egyik a vb-ről szerzi meg a közvetlen kijutást érő kvótát, a másik, a gyengébb helyezést elérő pedig selejtezőt játszik. És éppen abba a csoportba kerül, amiben a magyar csapat is van.

  • Így néz ki tehát a csoport: Svédország/Dánia, Magyarország, Japán, Kamerun

A magyar szövetség benyújtotta az igényét a rendezésre, ahogy a legutóbbi kiírásnál is, és akkor meg is kapta. Most is van esély, hogy itt rendezik azt az áprilisi tornát, ahonnan két nemzet jut ki az olimpiára. A férfiaknak márciusban rendezik az olimpiai selejtezőt, az ottani ellenfelek január végén, az Európa-bajnokság után derülnek ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!