A 98. percben nyert a Fradi Szerbiában, közel a továbbjutás az EKL-ben

2023. november 30. – 23:21

A 98. percben nyert a Fradi Szerbiában, közel a továbbjutás az EKL-ben
Pesic az utolsó pillanatokban döntötte el a találkozót, mezlevétellel ünnepelte találatát – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A szerb bajnokság hetedik helyén álló, a hétvégén hosszú nyeretlenségi sorozatát lezáró Čukarički a Ferencváros ellen is vezetett a Konferencia-ligában, de a magyar csapat az utolsó pillanatban nyert, és nagyon fontos három pontot szerzett.

A Čukarički eddig egy gólt lőtt a sorozat főtábláján, azt éppen az Üllői úton szerezte, még az első fordulóban, szeptemberben. A Fradi akkor hárommal válaszolt, és magabiztosan győzött. Most csak kettőre futotta a zöld-fehérek erejéből, miután megint hátrányba kerültek a szerbekkel szemben, de ez a kettő is elég volt. A szerbeknek az EKL ötödik fordulójáig nem volt pontjuk, míg a magyar bajnok harcban állt a továbbjutásért, és a leszkovaci stadionban (Belgrádtól 250 kilométerre) ehhez az utolsó pillanatokban nagy lépést tett.

A 11. percben vezettek a szerbek. Ivanović vitte fel a labdát senkitől sem zavartatva, a tizenhatos előtt passzolt, Kovač már lőhetett volna 14 méterre a kaputól, de még továbbadta, és Adžić ugyan élesebb szögben volt, azonnal kapura emelt, és a hosszú sarokban landolt a labda. Nem biztos, hogy így akarta, de tökéletes megoldás lett, Dibusz tehetetlen volt.

A 28. percben kis híján megduplázta előnyét a hazai csapat. Négy szögletet rúghattak egymás után, a negyediket röviden csúsztatták ki a védők. Mladenovic bátran visszalőtte, Cissé belefejelt, ezzel Dibusz reflexeit tesztelte, és a válogatott kapusára ezúttal is lehetett számítani, a gólvonalon állva lekapta a labdát.

A Fradinak a negyedik percben volt az első nagy esélye, akkor Traoré lövését kellett védenie a szerb kapusnak. A 32. percben Sigér került lövőhelyzetbe, 16 méterről rá is szúrta, de csapattársa, Pesić fékezte meg a labdáját, hogy aztán felszabadítsanak a védők. A 40. percben egy jobbról pontosan középre érkező labdát az üresen hagyott Traoré fejelt kapura, de mivel először a lábát érintette a labda, így nem volt erő benne, és csak kivánszorgott a vonalon. Ez a jelenet mutatott rá igazán a dekoncentráltságra, mert le is vehette volna.

A Fradi edzője folyamatosan változtatott a csapatán, és bejött – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
A Fradi edzője folyamatosan változtatott a csapatán, és bejött – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Az 53. percben a szünetben becserélt Lisztes bombáját a rövid felsőből szedte ki Filipovič, ez nagy lehetőség volt, de előtte a Fradi-védelemnek is a helyén kellett lennie, nehogy beszedjenek egy második gólt. 70. percben Katona próbálkozásait láthattuk, megpróbálta 25 méterről, és közelebbről is.

A 83. percben ismét Katona volt a főszereplő, a jobb oldalról jól centerezett, Zachariassen beletette a lábát a labdába, és onnan védhetetlenül ment a jobb alsó sarokba. A norvégnak volt még egy nagy helyzete a 92. percben, de akkor mellément a labda, így akkor még maradt a döntetlen. Dibusznak is volt még egy bravúrja, de a csattanót Pesić szolgáltatta. Egy hosszan felívelt labdát átvett a tizenhatos vonalánál, ráfordult, és bezúdította a jobb sarokba a 98. percben. A játékvezető eredetileg 7 perc hosszabbítást jelzett. A felívelés előtt a szerbek szabadrúgást reklamáltak – nem alaptalanul –, ebből kis híján verekedés alakult ki a pályán. A szerb edzőt ki kellett állítania a játékvezetőnek.

A Fradiban lévő töretlen akarat meghozta a gyümölcsét, még ha ehhez a sikerhez egy nagy adag szerencse is kellett, mert sok hibával játszottak. A Fradi nem játszott jól, de így is nyerni tudott, ami nagy érdem. Sztanković próbálta kizökkenteni, felrázni a csapatát, szerkezetet váltott, és az utolsó pillanatban koronázta siker a rendíthetetlen fáradozását.

A csoport másik meccsén a Fiorentina megverte 2-1-re a Genket, amivel az olaszok már továbbjutottak. A Fradinak a decemberi utolsó körben hazai pályán elég az olaszokkal szemben a döntetlen is, ha tovább szeretne jutni, és tavasszal is nemzetközi kupameccset akar játszani.

„Nem nézett ki jól a történet, de a második félidőben nagy nyomást gyakoroltunk, és ezt sikerült kihasználni”

– nyilatkozott az M4-nek Dibusz, aki azt is elismerte, hogy mentek-mentek előre, de sokáig nem volt meg az ötlet, mert feszültek voltak.

Cukaricki (szerb)-Ferencvárosi TC 1-2 (1-0)
Cukaricki: Filipovic – Stankovic, Subotic, Kovacevic – Tosic, Sissoko, Kovac (Jovanovic, 85.), Ivanovic, Miladinovic (Singh, 81.) – Adzic (Nikcevic, 71.), Cvetkovic (Adetunji, 85.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Makreckis (Lisztes, a szünetben), Cissé, Abena (Besic, 69.), Ramírez (Civic, a szünetben) – Sigér (Botka, a szünetben), Zachariassen, Abu Fani – Marquinhos, Pesic, Traoré (Katona, 49.)

A csoport állás: 1. Fiorentina 11, 2. Ferencváros 9, 3. Genk 6, 4. Čukarički 0.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!