Ha jegyet venne a foci-Eb-re, hétfőtől regisztrálhat a sorsolásra

2023. november 28. – 14:25

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a december 2-i hamburgi sorsolás után ismét megnyitja a jegyvásárlás lehetőségét a szurkolók előtt. A magyar drukkerek szombat este már tudni fogják, melyik német városokban és mikor, milyen ellenfelekkel szemben játszanak Szoboszlaiék június közepén és végén. (Az Eb nyitómeccse Münchenben lesz június 14-én.)

December negyedikétől egy héten át jelentkezhetnek a jegyekért azok, akik a helyszínen szeretnék buzdítani a csapatukat. Mivel egy stadionban körülbelül 15-20 ezer jegyet adnak a magyaroknak, és ennél várhatóan lényegesen többen szeretnének ott lenni, az UEFA sorsolással dönt arról, kik lehetnek ott a meccseken. Egy személy összesen négy jegyet igényelhet.

A magyar szövetség azt írta honlapján, hogy a folyamatot nem az MLSZ „hanem teljes mértékben az UEFA koordinálja, és a nemzeti szövetségeknek nincs módjuk a saját érintett szurkolóik ügyében eljárni.

Bármennyire fájdalmas is lehet egy-egy szurkolónak, ha nem jut belépőhöz az UEFA platformján, már most érdemes leszögezni, hogy semmilyen más oldalon vagy más formában nem lehet jegyet vásárolni az Eb-re.”

Az MLSZ arra is felhívta a figyelmet, hogy aki ettől eltérő módon próbál belépőhöz jutni, könnyen csalás áldozatává válhat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!