A szurkolók kizárásával rendezik meg a Bulgária–Magyarország Eb-selejtezőt

2023. november 6. – 11:12

Másolás

Vágólapra másolva

A rendező bolgár szövetség biztonsági okokból megváltoztatta a november 16-i Bulgária–Magyarország Eb-selejtező helyszínét, időpontját, illetve úgy döntött, hogy nem léphetnek be szurkolók a stadionba, közölte az MLSZ.

A Bolgár Labdarúgó-szövetség (BFU) azt kezdeményezte, hogy a november 16-i Bulgária–Magyarország Eb-selejtező mérkőzést Szófia helyett Plovdivban rendezhesse meg, az eredetileg meghirdetett (magyar idő szerinti) 20:45 óra helyett 18 órás kezdéssel.

Mivel a bolgár rendőrség a találkozó eredeti időpontban, nézők előtti szervezéséhez nem járult hozzá, az UEFA a rendkívüli körülményekre tekintettel elfogadta a találkozó zárt kapuk mögötti megrendezését.

A bolgár szövetség annak érdekében döntött így a találkozó előtt tíz nappal, hogy elkerüljön bármilyen nem kívánatos történést, illetve esetleges atrocitást.

Az MLSZ közleménye szerint sajnálattal értesültek a változásról, és arról tájékoztatja a mérkőzésre jegyet vásárolt szurkolókat, hogy a belépők árát visszatéríti, a jegytulajdonosokat emailben keresik meg.

A Nemzeti Sport október végén arról írt bolgár lapinformációkra hivatkozva, hogy a szófiai találkozón a bolgár ultrák a Bolgár Labdarúgó-szövetség (BFS) kisebb megszakításokkal 18 éve hatalmon levő elnökének, Boriszlav Mihajlovnak, valamint a teljes vezérkarnak a távozását tervezik követelni a mérkőzés 18. percében. A tiltakozást összefogó Facebook-oldalt kevesebb mint egy nap alatt több mint ötezren követték be.

Az ultrák szerint a Boriszlav Mihajlov vezette BFS a felelős a bolgár labdarúgás évek óta tartó hanyatlásáért, amelyet jól jelez a nemzeti csapat botrányos szereplése az Eb-selejtezőkön, valamint a FIFA világranglistáján elfoglalt 84. hely is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!