Czimmer Bálint fölényesen nyert a szobafestők Európa-bajnokságán Lengyelországban

2023. október 29. – 19:15

Másolás

Vágólapra másolva

Tévesen állítanám, hogy akár még ma reggel tudtam volna arról, hogy létezik olyan, hogy szobafestő Európa-bajnokság, viszont annál nagyobb örömmel értesültem, hogy nem elég, hogy van ilyen, hanem hogy a magyar Czimmer Bálint nyerte ezt szeptemberben Lengyelországban – ráadásul magabiztosan, az elérhető 100-ból 79 ponttal, 5 pontot ráverve a második helyezettre.

Bálinttal sikere után a Szabad Pécs közölt egy átfogó beszélgetést, amiből kiderül, hogy már 11 évesen bútorasztalosként segédkezett édesapja, Czimmer Zoltán mellett, és mire elvégezte az általános iskolát, már kész szakember volt. Ekkor már a festéshez is értett, hisz apjától elleste azt is, akárcsak a gipszkartonozást, a disznóvágást vagy egy gép megszerelését.

Az interjúból kiderül, hogy egy ilyen versenyen milyen szempontok szerint mérettetnek meg a versenyzők.

  • Kell tudni milliméteres tűréshatárral tapétázni, vagy színes sokszögeket festeni a fehér falra, vonalzó nélkül úgy, hogy a 25-30 fokos hegyesszögek megfestése szabadkézzel történik.
  • Nagyon kell tudni glettelni, mert a mutatós festés legfőbb titka a tükörsima falfelület.
  • Elvárják a versenyzőktől, hogy egy szín 3-4 megadott árnyalatát szemmértékkel pontosan kikeverjék, vagy egy papírra nyomtatott keszekusza mintát nagyítva vigyenek fel a falra. Ehhez előbb a falra koordináta-rendszert kell szerkeszteni, de úgy, hogy annak pontjait festés után ne lehessen észrevenni.
  • Az ajtómázolásnál az egyik alapkövetelmény, hogy a versenyző képes legyen hibátlanul körbefesteni egy díszcsíkot, amit előtte nem „maszkol” le ragasztószalaggal.
  • Divatos feladat az antikolt csempefestés, ennek eredményeképp a fal olyan hatást kelt, mintha ezeréves, kopottságukban is gyönyörűséges csempék borítanák. Pedig nincsenek is csempék, a látványos felület glettből készül, amire szabadkézzel kell felvinni a mintákat.

Amúgy Bálint az antikolt csempe dolgában szerencsés volt, mert bár ezt a technikát nagyon kevesen csinálják még Magyarországon, a kevesek egyike viszont épp Wensofszky Péter, és tőle volt alkalma megtanulni ezt a rendkívül munkaigényes felületképzést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!