Az olimpiai bajnok norvég futó bevallotta, verte az apja a sikerekért

2023. október 20. – 14:40

Az olimpiai bajnok norvég futó bevallotta, verte az apja a sikerekért
Jakob Ingebrigtsen aranyéremmel a nyakában, 2022-ben még az apja készítette fel, ma már riválisának ad tanácsokat – Fotó: Mustafa Yalcin / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A norvég Jakob Ingebrigtsen nevét 18 éves korában ismerte meg a világ, amikor a testvérét megelőzve nyerte meg az Európa-bajnokságot Glasgow-ban. A testvérét, a nála kilenc évvel idősebb Henriket verte meg 5000 méteren, így a családban maradt az arany- és az ezüstérem is. Filipnek ezen az Eb-n nem ment olyan jól, nem került be a fináléba, de 1500 méteren ő is ott volt.

Közös volt bennük akkor, hogy az apjuk, Gjert irányította a felkészülésüket.

Róla annyit kellett tudni, hogy nem volt sohasem atléta, de amikor a fiai arra kérték, hogy szeretnének a világ legjobbjai lenne, akkor rengeteg szakanyagot elolvasott, többek közt Iglói Mihály edzésmódszerét is tanulmányozta. A fiúk pedig mindent végrehajtottak, amit kért tőlük – zokszó nélkül –, és folyamatosan fejlődtek, és jutottak egyre magasabbra. Az is volt az alapfeltétel, hogy nem siránkozhatnak, az előre megtervezett adagokat szolgaian végig kell futniuk. 2018-ban Gjert Ingebrigtsen lett az év legjobb edzője az országban, a norvég tévé sorozatot forgatott a családról, hadd ismerjék meg a családi sikersztorit. 2021-ben Jakob megnyerte az olimpiát 1500 méteren, az volt eddigi pályafutásának legnagyobb sikere. Úgy látszott, az apa módszere akkorra kristályosodott ki.

A családban hat fiútestvér mellett egy lány van, kívülről idillinek látszott a kép, de Jakob 2022 végén bejelentette, hogy elhagyja az apját, a jövőben nem lehet az edzője. A másik két testvér is szakított vele. Akkor abban bíztak, hogy nagyobb sérülések nélkül le tudják zárni a múltat. Korábban is felmerült már, hogy az apa egy hajcsár, aki az eredményekért sok mindenre képes, de azt valahogy úgy fogadták a sportágban és az országban is, hogy lemondás nélkül nem lehet sikereket elérni, ez az élsport egyértelmű velejárója. A különválás hivatalos indoka Gjert Ingebrigtsen romló egészségügyi állapota volt, de hamarosan az is kiderült, hogy szóba sem állnak egymással.

Most pénteken pedig ismét előtérbe került a három fiú, hogy elmondják a valódi sztorijukat. Azzal kezdték vallomásukat, még ha fájdalmas is, akkor is beszélni kell arról, ami velük történt.

A fizikai erőszak, a fenyegetés is a neveltetésükhöz tartozott.

Ha eddig nem is beszéltek erről, most már nem tartják magukban a titkukat. Az apa agresszivitása végigkísérte a gyerekkorukat, de már jócskán felnőtt korban, 2022-ben ismét testi fenyítést alkalmazott, és akkor elhatározták, hogy nem tűrhetnek tovább. Azt is kifejtették, hogy embertelen nyomás alatt kellett teljesíteniük. (A legidősebb fiútestvér, Kristoffer már évekkel ezelőtt beszélt arról, hogy jobb lett volna, ha a családdal törődnek a szülei, nem az eredmények hajszolásával, a nyilatkozata most egészen más árnyalatot kap.)

Gjert Ingebrigtsen cáfolta és rágalomnak nevezte fiai vádjait, mivel a kamerák előtt zajlott az életük, elképzelhetetlennek nevezte, hogy bántsa a gyerekeit. Ha visszaforgathatná az időt, akkor nem vállalná a fiai felkészítését. „Egyértelműen nem éri meg. A családi kapcsolatokat nem érdemes feláldozni a sportért. Semmi sem ér annyit” – jelentette ki.

Gjert Ingebrigtsen jelenlegi tanítványa, Narve Gilje Nordas egyébként bronzérmet nyert a budapesti vb-n 1500 méteren, ahol Jakob második lett. Jakob ezt a vereségét azzal indokolta, hogy beteg volt. Néhány nap múlva 5000 méteren aztán javított, és első lett.

„Messze nem vagyok tökéletes, de nem vagyok erőszakos” – állította az apa, aki ellen büntetőeljárás nem indult, ezt a jogi képviselője mondta a VG nevű norvég lapnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!