Sallai Roland: Sarokkal akartam átvenni, jól pattant, jól eltaláltam

2023. október 15. – 09:04

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország 13 ponttal vezeti Európa-bajnoki selejtező csoportját, miután ismét legyőzte 2-1-re a nagyobb nevekből álló, de csapatként gyengébben teljesítő Szerbiát. Eddig Portugália, Franciaország, Belgium jutott ki a németországi Európa-bajnokságra, rekordgyorsan csatlakozhat hozzájuk Magyarország egy kaunasi győzelemmel.

A magyar válogatottnak nem volt olyan játékosa, aki ne említette volna meg a találkozó végén, mennyire fontos a csapategység, az egymásért való küzdés. Ha kell, akkor ez abban nyilvánul meg, hogy biztatják egymást, ha kell, akkor éppen nyugtatják, mert most a feszültséget kellett csillapítani a meccs végén, amikor már látszott, bárhogy próbálkoznak a szerbek, ezen a szombaton nem jöhet nekik össze az egyenlítés. Azt is egybehangzóan mondták, ha lehetne, minden hónapban összejönnének.

A Hoffenheimben kevesebbet játszó, de szombaton nagy szívvel küzdő Szalai Attila azt nyilatkozta a meccs után, hogy pontosan tudták, harcosok kellenek, mert küzdelmes meccs lesz, és harcosokká is alakultak a pályán, mert a szerbek olykor nagyon nyomtak.

„Az egyik lábunkkal már ott vagyunk, kedden az lesz a feladat, hogy a másikkal is belépjünk”

– ezt a kapus, Dibusz Dénes mondta. Viccesen hozzátette, egy hazai kapufától elvárható, hogy ha már ő nem tud, akkor mentsen helyette. Ez pedig most megtörtént egy másodpercen belül kétszer is. Dibusz szerint nem játszottak jól, a védekezés emésztette az energiáikat, ugyanolyan nehéz volt állni a sarat, mint kint, de megtették.

„Tudatos volt az átvétel, így akartam, jól is pattant a labda, jól eltaláltam. Lehet, hogy nincs is gyengébbik lábam”

– ezek már Sallai Roland szavai, aki egészen kivételes gólt lőtt, amit nem lehet elégszer megnézni. Reméli, hogy van még hasonló a lábában, és megörvendeztetheti még a szurkolókat, akiktől most is rengeteg energiát kaptak. Marco Rossi azt mondta róla, ő régóta tudja, hogy topjátékos, és ezt most megint igazolta. Sokat is futott, elfáradt a mezőnymunkában, ezért cserélte le. Sallai élvezi a bizalmat a Freiburgnál – tavaly ez nem volt így –, ez az egyik fontos oka a formájának.

A csapatkapitány, Szoboszlai Dominik szerint az döntött, hogy a magyar válogatott akarta jobban a győzelmet. Próbálták minél többet tartani a labdát, de ez nem volt egyszerű. Szoboszlai méltatta a két gólpasszt adó Negót, aki nagyon jól végezte a dolgát. Úgy érzi, észbe kapott, hogy a posztján van konkurencia, és igyekszik megtartani a helyét.

A csereként beálló Bolla Bendegúz, nagy helyzetbe került, le is zárhatta volna a meccset, de a kapussal szemben rossz megoldást választott, és mellélőtt. „Csukott szemmel is be kellett volna lőnöm, de nem sikerült. Kaptam egy csomó üzenetet, hogy a meccsvégi szívinfarktust megspórolhattam volna, ha jobban figyelek. Litvániában majd összejön.”

Folytatás kedd este Litvániában, amelyik nyert Bulgáriában, és szintén pozitívan várja az összecsapást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!