Egy csúnya hiba kibillentette Marozsán Fábiánt, kiesett a sanghaji tenisztornán

2023. október 12. – 10:58

Másolás

Vágólapra másolva

Elsőként a lengyel Hubert Hurkacz jutott a sanghaji masters tenisztorna elődöntőjébe, miután az első elveszített szett után könyörtelenül kihasználta Marozsán Fábián hibáit. A 24 éves Marozsán igazolta versenyképességét ezen a borításon, ami jó előjel a januári Australian Open előtt.

A sanghaji, 8,8 millió dollár összdíjazású kemény pályás tenisztorna negyeddöntőjében Marozsán Fábián úgy nyerte meg az első szettet a tizenhatodik kiemelt lengyel Hubert Hurkacz-csal szemben, hogy kétszer is el tudta venni az adogatását.

Az esélyesebb lengyel kezdte a találkozót, de már mindjárt az első szervagémében bajba került, akkor azonban még nem tudta kihasználni az esélyt a magyar teniszező. A másodikban már igen, és mivel a sajátját is hozta, 3:1-re ellépett. A harmadik adogatását már csak nagy küzdéssel, négy bréklabdát hárítva tudta hozni. Hurkacz egyre jobban belelendült, és amikor 4:3-ra vezetett a magyar, akkor semmire vette el Marozsán adogatását.

Ha úgy is látszott, hogy elveszítette a fonalat az érdi születésű teniszező, ez csak egy pillanatig tartott,

mert Hurkacz adogatásait nagyszerűen kezelte, jól variálta a játékot, és megint ő volt a jobb, amikor ellenfele adogatott. 5:4-nél a szettért adogatva talán több rizikót vállalt, mint kellett volna, ellenfele brékpontját remekül hárította, a negyedik szettlabdáját pedig értékesítette.

Hurkaczot többször meglepték Marozsán ejtései – rendszeresen futtatta őt a magyar a hálóhoz –, és a testbeszéde azt tükrözte, hogy többször is kibillent a nyugalmából. Eldobta az ütőjét, egy hibája után belevágott a labdába, mutatva, mit kellett volna tennie.

A második játszmában 2:1 után Hurkacz Marozsán röptehibáját kihasználva brékelt, és mivel a saját adogatásainál most megingathatatlan volt, 4:1-re vezetett. A magyar teniszező játéka visszaesett, sok pontot ajándékozott riválisának, újabb adogatójátékot veszített el. Hurkacz 5:1-nél azonnal lecsapott a lehetőségre, és megnyerte a játszmát.

Abban bíztunk, hogy ez csak egy átmeneti rövidzárlat volt, és a pár perces szünetben ismét felfrissülnek a gondolatai, jó megoldásokat választ, és azokat végre is tudja hajtani, és nem csak céltalanul elütögeti a labdákat.

A harmadik szettben ő szervált először, hozta is, Hurkacz követte. 1:1 után megint volt egy érthetetlen hibája, de egy olyan megoldása is, amit megtapsolt Hurkacz. Marozsán összekapta magát, és ezt a szervagémet két gyorsan elbukott pont ellenére is behúzta.

3:2-nél hihetetlen jeleneteket láthattunk. Egy 40 ütéses labdamenet (az egész meccsen ez volt a leghosszabb) végén Marozsán egy remekül kidolgozott pontot elrontott a hálónál. Rá is görnyedt a hálóra, érezte ő is, hogy ez szó szerint fordulópont volt. Ezek utána még két zseniális megoldással bréklabdához jutott, de ezt hárította a lengyel. Aki három jó adogatással egyenlített is. (3:3)

Marozsán kizökkent, hibák sorát követte el, pontot sem tudott csinálni az adogatásaiból. A lengyel nem tette meg azt a szívességet, hogy hibázzon, simán hozta a sajátját. Marozsán rossz megoldásokat választott az utolsó játékban is, és nem tudott a meccsben maradni, 6:3-mal elment ez a szett. Hurkacz az elődöntős.

Marozsán a 91. helyről így is jelentősen előrelép a világranglistán, és élete eddigi legjobb tornájával térhet haza. Nem utolsósorban 67 millió forinttal. Ha a jövőben sikerül játékának hullámzását minimalizálnia – mert varázslatos ütéseket is láttunk tőle –, az ilyen meccseket is megnyerheti.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!