Daniel Ricciardo eltörte a kezét a Holland Nagydíj második szabadedzésén

2023. augusztus 25. – 20:10

Daniel Ricciardo eltörte a kezét a Holland Nagydíj második szabadedzésén
Daniel Ricciardo begipszelt kézzel a Holland Nagydíj helyszínén – Fotó: Dean Mouhtaropoulos / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Balesetezett és eltörte a kezét az AlphaTaurinál versenyző Daniel Ricciardo az F1-es Holland Nagydíj második szabadedzésén péntek délután, közölte a Forma–1 hivatalos honlapja. Emiatt nem vehet részt a szombati időmérőn és a vasárnapi futamon sem. A 21 éves Liam Lawson indulhat majd helyette.

A Forma–1-be fél év kihagyás után, a júliusi Magyar Nagydíjon visszatérő Ricciardo a zandvoorti versenypálya harmadik kanyarjában csúszott ki és csapódott a gumifalba. Nem sokkal azután, hogy az előtte haladó mclarenes Oscar Piastri is a falban kötött ki ugyanott.

A fedélzeti kamerás felvételen az látszik, hogy Ricciardónak nem sikerült levennie a kezét a kormányról az ütközés előtt, és a becsapódás hatására megránduló kormánykerék nekicsapta a bal kezét a pilótafülke oldalának.

Az ütközést követően Ricciardo azonnal jelezte a rádión, hogy gond van a kezével, úgyhogy kórházba szállították kivizsgálásra. A kórházban aztán kiderült, hogy eltört az ausztrál pilóta bal kézfejében egy kézközépcsont. Emiatt pedig már nem ülhet autóba a nagydíjhétvégén.

Ricciardo helyén a Red Bull és az AlphaTauri 21 éves tartalékpilótája, Liam Lawson debütálhat majd a vasárnapi futamon. Az új-zélandi pilóta tavalyelőtt második helyen végzett a német túraautó-bajnokságban (DTM), tavaly harmadik lett a Forma–2-ben, idén pedig második helyen áll a japán Super Formulában két fordulóval a bajnokság vége előtt.

Lawson tavaly két szabadedzésen szerepelt az AlphaTauri színeiben, egy harmadikon pedig a Red Bullnál. Mivel a Holland Nagydíj után jövő héten nem lesz szünet, hanem egyből következik az Olasz Nagydíj, nem kizárt, hogy Lawson ott is helyettesíteni kényszerül Ricciardót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!