Menesztették Bíró Attilát a női vízilabda-válogatott éléről

2023. augusztus 23. – 16:53

Másolás

Vágólapra másolva



A fukuokai világbajnokság után először ülésezett a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöksége, amely meghallgatta a világbajnokságról készült szakmai beszámolókat. Mint a szövetség honlapja tudatta, az aranyérmes férfiválogatottat irányító Varga Zsolt és a női csapattal a hatodik helyen végző Bíró Attila értékelését elemezték.

A testület mindkettőt elfogadta, Bíró Attila esetében a tagok megvitatták a válogatott jelenlegi helyzetét, és végül egyhangú szavazással úgy döntöttek, érvényesítik a szövetségi kapitányok szerződésében szereplő kitételt. Ennek értelmében a megállapodás következmények nélkül felbontható, ha az év fő világversenyén az általuk irányított válogatott nem végez az első négy hely valamelyikén.

Az előző olimpián bronzérmes pólócsapat ettől még kijuthat a párizsi olimpiára, és minden esélye meg is van erre.

A szövetség elnöke, Madaras Norbert úgy értékelt, hogy 2015 végén, amikor Bíró átvette a csapat irányítását, kritikusnak tűnt a helyzet a világbajnoki kilencedik helye után.

„Ehhez képest rögtön Európa-bajnokságot nyert a lányokkal, és már a riói olimpián nagyon megérdemelték volna, hogy meglegyen az első ötkarikás érmünk. Sok nagyszerű eredmény született, csúcspontként a tokiói bronzzal és a tavalyi, budapesti világbajnoki ezüsttel, amely örökre feledhetetlen emlék. A tavalyi spliti Európa-bajnokság, de különösen a mostani világbajnokság nem sikerült úgy, ahogy reméltük, ami méltó lenne a korábbi remekléshez, illetve ennek a válogatottnak a nívójához. Ezért gondolták úgy az elnökség tagjai, hogy új lendület kell a csapatnak, amit csak egy komolyabb változás adhat meg.”

Az elnökség felhatalmazta Madaras Norbertet, hogy a következő időszakban folytasson tárgyalásokat a lehetséges jelöltekkel, majd tegyen javaslatot a kapitányról, akiről végül az elnökség dönt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!