A póló-vb legjobbjának választott Zalánki a parádézó Vogel kapusról: Csaláskód

2023. július 29. – 18:05

A póló-vb legjobbjának választott Zalánki a parádézó Vogel kapusról: Csaláskód
Vogel Soma, aki hétből négy büntetőt hárított – Fotó: Kovács Anikó / MVLSZ

Másolás

Vágólapra másolva

Egy éve hazai közönség előtt a hetedik helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott a margitszigeti világbajnokságon. A csapatkapitány, Jansik Szilárd nagy égésnek élte meg azt a helyezést annyi ember előtt, utána két-három hétig gondolni sem akart a vízilabdára. Most ugyanő, a görögökkel szemben büntetőkkel kivívott vb-arany után azt mondta a győzelmi mámorban a társainak: nem állunk meg.

„Rögtön az első ráúszás után, amikor elhoztam a labdát, éreztem, hogy sokat kivett belőlem az előző meccs a spanyolok ellen, mert még csak 15 másodperc telt el, de a testem már alig bírta, és még hol van a meccs vége. Szívvel és akarattal az esetleges fáradtságot tudtuk ellensúlyozni. És persze, hogy nem állunk meg. Innen is nagyon rossz lett volna ezüsttel hazarepülni, ha már eljutottunk az ötösökig” – mondta a mérkőzés után az újságíróknak.

Manhercz Krisztián azt is hozzátette, ha már bő egy év alatt meg lehet nyerni a vb-t, az Eb-t és az olimpiát, ezt a sajátságos Grand Slamet szeretnék megcsinálni, és az első trófeát most kipipálták. Ezzel a sikerrel az olimpiára nem lettek topfavoritok, de a torna bebizonyította, hogy a csapatból mindig előre tud lépni valaki a nehéz helyzetekben, és mindig tud lökni valaki a társulaton. Most is volt holtpont, de megbirkóztak vele. A játékos Marseille-ben kezdi a következő szezont, de előtte két hét múlva megnősül, mostantól az előkészületeken lesz a hangsúly.

A Görögországban játszó Vámos Márton testközelből ismeri az ellenfél játékosait, el is mondta a megérzéseit, kit lehet célszerű bemozgatni a védekezésnél, mert abban nem annyira jó. Ezek a háttérinfók szerinte csak minimálisan járultak hozzá a sikerhez, mert igazi csapatmunka hozta meg az áhított győzelmet.

„Teljesen más volt a szerepem tíz éve, amikor 21 évesen bekerültem a csapatba. Alszom rá egyet, egy nyugodtabb pillanatomban talán meg is tudom válaszolni, mennyiben más ez a mostani aranyérem, mint a 2013-as, de most borzasztóan boldog vagyok, és nehezen tudnám szavakba önteni.”

Vámos Márton a góljai mellett két büntetőt is a kapuba bombázott – Fotó: Derencsényi István / World Aquatics
Vámos Márton a góljai mellett két büntetőt is a kapuba bombázott – Fotó: Derencsényi István / World Aquatics

Vámos mellett Varga Dénes is kétszeres világbajnok lett Fukuokában, ahogy az elnök, Madaras Norbert is az. A férfiak közül ez eddig senki másnak nem sikerült a sportág történetében. „Milyen klub az, amiben valaki csak egyedül van? Nem hagyhattuk Norbit magára” – mondta fülig érő szájjal a csapat legidősebb tagja.

Úgy érezte, az első büntetőnél hibázott, izgult is egy kicsit, a másodiknál már nem, akkor tökösen oda kellett állni, és akkor a sakkjátszmából ő jött ki győztesen, még ha hajszállal is, nem Zervedasz kapus. Egyáltalán nem bánja, hogy nem volt harmadik kísérlete, és eldőlt hamarabb a csata.

A fináléban háromgólos Zalánki Gergő a torna legjobb játékosa lett, ezzel tökéletessé tette a szezonját, mert az olasz Pro Reccóval megnyerte a Bajnokok Ligáját is. A második góljánál felhördült a közönség, amikor egy kicsit hosszabb átadást kapott a kelleténél, ezért előbb megállította a labdát a levegőben, aztán beütötte.

„Ehhez szerencse kellett, mázlis volt, hogy bement a rövidbe. A díj nem lényeges, mert a csapat ezúttal is megmutatta, mennyire tud küzdeni egymásért, emellett minden eltörpül. Először vagyok világbajnok, de ez egy olyan jó érzés, hogy remélem, nem kell tíz évet várni a következőre. A büntetőknél csak egy kicsit izgultam, bíztam Somában. Csaláskód. Ez jut eszembe róla, és arról, mennyire érzi, mit kell tennie.”

A hétből négy büntetőt hárító Vogel Somának így rögtön felvetettük, mit gondol erről a jellemzésről. „Hogy mi? Cheatcode? Ez jó. De szerintem Gergő is az. Olyan góljai voltak, és emellett olyan blokkjai, hogy csak ámultam. Nagyon jólesett, amikor a társak a nevemet skandálva ünnepeltek a végén, de egyedül nem sok mindenre mentem volna. Ez az aranyérem nekem nem azt jelenti, hogy az enyém, hanem azt, hogy a miénk. Mindenkié.”

Vogel az utolsó görög gólnál hibázott, mert megfogta ugyan a távoli lövést, de valahogy besodorta a kapuba. Azt érezte, hogy a vb-döntő súlya nyomta a vállát. Annak nagyon örült, hogy ezek után mentálisan nem zökkent ki, és az ellenfél utolsó támadásainál rögtön jóvá tudta tenni a hibáját, és akkor még nem is szóltunk a büntetőpárbajról.

Elárulta, két büntetőnél inkább a statisztika, a kotta segítette, kettőt pedig megérzésből hárított. Az utolsónál azt érezte, hogy a görög még egyszer magasan lövi a bal kezére, ahogy elsőre is tette, ezért ösztönösen arra mozdult, és szinte odavonzotta a labdát. Abban a pillanatban nem is tudta, hogy vége van, vagy kell még egyet a társainak is értékesíteniük, csak később esett le neki, hogy ez az újabb bravúr az aranyérmet jelenti.

A kapitány, Varga Zsolt és segítője, Nyéki Balázs útban a víz felé, Német Toni és a cserekapus, Lévai Márton segíti be őket
A kapitány, Varga Zsolt és segítője, Nyéki Balázs útban a víz felé, Német Toni és a cserekapus, Lévai Márton segíti be őket

„Élménynek persze, hogy felejthetetlen volt, de az életéveimből biztosan elvett, jobban örülnék, ha legközelebb a rendes játékidőben nyernénk. Egyelőre feldolgozni is nehéz, mit értünk el, hogy azon a margitszigeti márványtáblán mostantól az én nevem is ott lesz a sportág világbajnokai közt. Az első pillanattól, ahogy kisgyerekként beléptem a Hajós uszodába, az volt a célom, hogy oda felkerüljek. És hamarosan a gyerekeim, majd az unokáim is láthatják. De van még egy tábla, az olimpiai bajnokoké, oda is szeretném, ha felvésnének. Akár már jövőre is.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!