Németh Nándor futamgyőzelemmel került a 100 gyors vb-döntőjébe

2023. július 26. – 13:47

Másolás

Vágólapra másolva

Az úszó-világbajnokság szerdai versenynapján a 100 gyors első elődöntőjét Németh Nándor 47,62-vel megnyerte, így biztosította a helyét a csütörtöki fináléban. Legyőzte például a román Popovici-ot is. A címvédő látványosan gratulált is neki, amikor már elhagyták a medenceteret.

A másik elődöntőben a brit Richards 47,47-tel győzött, öt századot vert az ausztrál Chalmersre, de Németh így is a negyedik helyen jutott a fináléba.

A 23 éves magyar úszó 7 századot javított az egyéni csúcsán. Nem először van bent a döntőben, de eddig többnyire a szélén úszott, most viszont a hatos pályán fog, és akár éremközelben is lehet.

„Azt beszéltük az edzőmmel, hogy jó lenne egyszer már a közepén úszni, és ez most szerencsére összejött. A győzelemhez 47 másodperc és egy kicsit kell, Chalmers nagyon jó, de egy döntőben már bármi lehet. Bízom benne, hogy van még bennem tartalék” – magyarázta az elődöntő után.

A címvédő és világcsúcstartó Milák Kristóf távollétében is volt magyar döntős 200 pillangón. Milák edzőtársa, Márton Richárd ugyanis a hatodik legjobb idővel biztosította a helyét a fináléban, így a hetes pályára került.

A keddi elődöntő után azt nyilatkozta, hogy egytől-hatig bármilyen helyezés elképzelhető. Nem ő volt az esélyes, de a képlet egyszerű volt, ha 1:54 alá tud kerülni, akkor éremért csatázhat. Márton nagyszerűen kezdett, 25,06-tal elsőnek fordult, utána harmadiknak, a végén pedig a hetedik helyen érte el a falat. A győztes a francia Leon Marchand lett 1:52,34-gyel. (Ennél az időnél Milák legalább ötször úszott jobban az elmúlt két évben.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!