Pérez két perc alatt összetörte a Red Bullt a Magyar Nagydíj szabadedzésén

2023. július 21. – 14:15

Pérez két perc alatt összetörte a Red Bullt a Magyar Nagydíj szabadedzésén
A Red Bull versenyzőjének, Sergio Péreznek távolítják el autóját a pályáról edzés közben – Fotó: Szabó Bernadett / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzőjének balesete miatt két perc után piros zászlós figyelmeztetés lépett életbe a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén, írja az MTI.

Pérez a négyes kanyarból való kigyorsítás után elveszítette uralmát a versenyautója felett, kicsúszott és a gumifalnak csapódott. Pérez komolyabb sérülés nélkül megúszta a balesetet, viszont a Red Bull elejét és bal oldalát összetörte. Pérez az utóbbi időben nem teljesít túl jól: miközben csapattársa Max Verstappen sorra nyeri a futamokat, ő az utóbbi öt nagydíjon az időmérő edzéseken egyszer sem került be az első tízbe.

A történtek után a versenybíróság piros zászlós figyelmeztetést rendelt el, a futó óra ugyanakkor nem állt le. A gyakorlás néhány perc szünet után folytatódhatott, de addigra eleredt az eső Mogyoródon, az egyórás szabadedzésből pedig 49 perc maradt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!