Gól nélküli meccsel kezdte Feröeren a BL-szereplését a Ferencváros

2023. július 11. – 22:42

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar bajnok Ferencváros Feröeren, a Klaksvík ellen kezdte az idei labdarúgó Bajnokok Ligáját. Pontosan annyira kellemetlen mérkőzés lett, amire a zöld-fehérek előzetesen számítottak a műfüves pályán. A meccs kezdésére elállt az eső, de csak 13 fok volt.

A Fradi helyzetei a frissen igazolt Varga Barnabás előtt adódtak, a középcsatár kétszer is ígéretes helyzetből fejelhetett, de mellémentek a labdái. A 16. percben már Dibusz volt munkában, a léc alól kellett kiütnie egy labdát. A hazai csapat szögletei egytől egyig veszélyesek voltak, élesen lőtték be a kapu elé a labdákat. De nemcsak a belőtt, hanem a bedobott labdákkal is helyzeteket teremtett a Klaksvík.

A 44. percben Andreasen csúsztatta meg a labdát, amire Forren robbant rá, és öt méterről a felső lécre bólintott. Ez volt a találkozó legnagyobb helyzete.

A Fradi távolról nem próbálkozott az első félidőben, a másodikban viszont rögtön igen, Civic labdája azonban célt tévesztett. A feröeri bajnoknak egyre kevesebb ereje maradt arra, hogy a kapu elé ívelje a labdákat, a Fradi védelme is magabiztosabbá vált.

Varga előtt a folytatásban is adódtak kisebb lehetőségek, de az igazi gólveszélyre a 84. percig kellett várni. Civic nagyszerű beívelésére Varga mintaszerűen érkezett, de tiszta helyzetből fölé fejelt. A Klaksvík az utolsó percekben is kialakított egy helyzetet, de a védelem blokkolta, így maradt a 0-0.

Mivel Lisztes Krisztián és Sigér Dávid is pályára lépett csereként, hat magyar és öt légiós volt a csapatban. A Fradi tavaly gól nélküli meccsel kezdett Kazahsztánban, aztán hazai pályán simán továbbjutott. Most is hasonló forgatókönyv várható a jövő héten a Groupama Arénában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!