Fucsovics kikapott Medvegyevtől Wimbledonban

2023. július 8. – 18:01

Fucsovics kikapott Medvegyevtől Wimbledonban
Fotó: Andrew Couldridge / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva


Fucsovics Márton búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokság harmadik fordulójában, mivel négy szettben kikapott a volt világelső Danyiil Medvegyevtől.

A világranglista 67. helyezettje sorozatban a negyedik nap lépett pályára, mivel a hét első felében az esőzések miatt összetorlódott a program. A 31 éves magyar és a US Open 2021-es bajnokának a találkozóját az eső miatt fedett pályán tartották. Eddig négyszer mérkőztek meg egymással, az első hármat a moszkvai teniszező nyerte, legutóbb azonban a nyíregyházi sportoló bizonyult jobbnak a 2020-as Roland Garroson.

A mostani, ötödik csata igazolta, hogy a rendkívül stabil Medvegyev a borítások közül talán füvön a legsebezhetőbb, és a magyar Davis-kupa-válogatott vezére 3:1-re elhúzott. Fucsovics egy lecsapható labdát a háló mögé ejtett, pár perccel később pedig vetődve ütött védhetetlen röptét, és 38 perc elteltével szettelőnyben volt.

A 27 éves Medvegyev összeszedte magát a folytatásra, egyre kevesebbet rontott, 1:2-nél egy 34 ütéses labdamenetet is ő nyert, majd elvette a magyar adogatását. Fucsovicsnak egy lehetősége volt visszabrékelni, de nem tudott élni vele, így az orosz 1 óra 17 perc elteltével kiegyenlített.

Fotó: Andrew Couldridge
Fotó: Andrew Couldridge

A magyar játékos első szervái és befejező ütései a harmadik felvonásban sem igazán működtek, rögtön brékhátrányba került. Ez meghatározta a szett kimenetelét, mivel Fucsovics el sem jutott bréklabdáig, így 2 óra 11 percnél már Medvegyev volt játszmaelőnyben.

A negyedik szettben 1:1-nél a magyar játékos ismét elbukta az adogatását, majd ápolást kért a bal bokájára, melyre rögzítőkötést kapott. Néhány perces szünetet követően folytatódott a meccs, Fucsovicsnak már csak egy esélye adódott a felzárkózásra, de az orosz sokadik kiváló szervájával hárította azt. A találkozó 3 óra 4 percig tartott.

Fucsovics hatodszor volt főtáblás a füves pályás Grand Slam-tornán, eddigi legjobbja a 2021-es negyeddöntő volt.

Eredmény:
férfi egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Danyiil Medvegyev (orosz, 3.) – Fucsovics Márton 4:6, 6:3, 6:4, 6:4

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!