Egy madridi magyar gimnazista, Márton Luána, aki végigverte a világot

„Tanuló, hosszú az ó a szó végén” – adott segítséget Márton Viviána az ikertestvérének, Luánának a Sportkórházban, amikor egy magyar nyelvű adatlapot kellett kitölteniük. Vizsgálatok sorát végezték el rajtuk a közelgő Európa-játékok előtt, eközben beszélgettünk velük.

A Márton-ikrek Tenerifén születtek, tökéletesen beszélnek magyarul, de mivel írni vagy olvasni nem tanultak az iskolában az anyanyelvükön, az nehezebben megy számukra. Gyerekkorukban a szigeten éltek, aztán 2018-ban költöztek Madridba, és most a világ egyik legjobb taekwondós klubjához, a Hankuk Internacionalhoz tartoznak.

Luána rögtön az első felnőtt világbajnokságát megnyerte Bakuban május legvégén.

Ezzel az egész magyar sportélet első felnőtt világbajnoka eddig idén, igaz, a sportágak jelentősebb versenyeit még nem rendezték meg. Az édesapát, Márton Zsoltot nem lepte meg a győzelem, mert pontosan tudta, mennyi munkát végeztek el előtte.

„Úgy kezdődött, hogy a 2000-es évek elején gyakorta jártunk nyaralni Tenerifére. Aztán letelepedtünk ott, mert ahogy a lányok anyukáját, Barbarát, úgy engem is elvarázsolt a sziget. Aki járt már arrafelé, tudja, miről beszélek. Ott folytattuk a közös életünket, a lányok 2006. februárjában születtek. Én ugyan kick-boxoltam Budapesten, de egyáltalán nem volt törvényszerű, hogy ők is a küzdősport felé fordulnak. A feleségem kézilabdázott, beálló volt. Luána nagyon tehetséges volt a fociban is. 12 évesen már a felnőtt csapat edzéseire vitték fel, hogy fejlődni tudjon, mert a korosztálya mellett ellépett. Az első versenyüket futásban nyerték meg. Hétévesek lehettek, amikor eljöttünk otthonról, miközben a feleségem rendbe rakta a lakást. Elvittem őket a tengerpartra, nagy nyüzsgés volt, kérdezgettük, hogy mi történik ott. Mondták, futóversenyt rendeznek a kicsiknek. Beneveztem őket, és már éremmel a nyakukban mentünk haza” – elevenítette fel az édesapa, Márton Zsolt.

A taekwondo mindkét lánynak megtetszett, de a fordulópontot 2016 hozta el, amikor egy bemutatóedzésen részt vettek Tenerifén. Addigra már mindketten megverték a hasonló korú tenerifei fiúkat és lányokat egyaránt. Érezték a szülők, hogy tovább kell lépniük a fejlődésért. Spanyolországnak van több olimpiai bajnoka is a sportágban, nagy népszerűségnek örvend, a kinti beágyazottsága teljesen más, mint az itthoni. Ezen az edzésen jó benyomást keltettek, és a madridi klub vezetői jelezték, szívesen látják őket hosszabb távon is. A család válaszút elé került.

„Az az álmuk, hogy olimpiai bajnokok legyenek. Még nem voltak 10 évesek, már akkor kijelentették ezt. Úgy döntöttünk, hogy 2017-ben felszámoljuk az addigi tenerifei életünket, és ezért az álomért 2018-ban Madridba költözünk. A feleségem a szépségiparban dolgozik, én padelpályák építésében veszek részt, nem volt könnyű döntés. Nem élünk fényűzően, nincs kertes házunk, nincs luxusautónk, a legnagyobb értékünk a két lányunk. A spanyolok a csiszolatlan gyémántok kifejezést használják rájuk, higgyük el nekik. Hiszek abban, hogy nagyon szépen fognak ragyogni majd egyszer.

A lelkiismeretem örökre gyötört volna, ha nem hozzuk meg ezt az áldozatot a lányokért. Nem számoltam ki, nem is akarok számokkal dobálózni, hogy mennyi pénzbe került a versenyeztetésük, az edzésük, a speciális étkezésük, de irgalmatlanul sokba.

Sok kockázat volt benne persze. De az elszántságukat, az alázatukat, az elhivatottságukat, a szorgalmukat látva, azt hisszük az volt a helyes döntés, hogy mentünk.”

A lányok az országban rendezett versenyeken folyamatosan jól szerepeltek, szinte mindegyiket megnyerték. Meg sem fordult a fejükben, hogy spanyol útlevelet kérjenek, így értelemszerűen az első komolyabb nemzetközi versenyen magyar színekben álltak rajthoz. 2019-ben a kadettek közt Viviána nyert 51 kilóban, az akkor 47 kilós Luána a döntőt egy ponttal elveszítette.

„Ez volt az első visszajelzés, hogy nemcsak Spanyolországban, hanem Európában is kitűnnek a tehetségükkel. Egyedül nem engedhettem el őket, mindenhová utaztam velük.

És nagyon jó volt látni a győztes mosolyukat. 2021-ben mindketten junior Európa-bajnokok lettek, kétszer játszották el a Himnuszt nekünk.”

Megszállottságukat jól tükrözi, hogy a koronavírus-járvány alatti karanténidőszakban a lakásukban is kőkeményen edzettek, szinte egyetlen pillanatra sem álltak le. Noha ikrek, arra az első pillanattól ügyeltek, hogy egymással ne találkozhassanak, ezért ugyanabba a súlycsoportba egyszer sem neveztek be – a kicsivel magasabb Viviána lépett eggyel feljebb. A felnőtt versenyekre is megmaradt ez a felállás: Luána az 57 kilóban versenyzett, a nála egy perccel fiatalabb Viviána a 62 kilósok közt. (A 62 kiló nem olimpiai szám, ezért a 67 kilósok közt kell majd a továbbiakban bizonyítania.)

Az idei szereplésre Viviána egy térdsérülés után tért vissza. Egyébként is szeret dominálni a meccsein, de most túlságosan kapkodott, nem volt meg a türelme, siettette az akciókat, és egy pontgazdag döntő menetben végül kikapott az üzbég Sadikova ellen a legjobb nyolc között. Fizikálisan már igen, mentálisan még nem volt a topon. Az ő versenye négy nappal azután volt, hogy Luána elérte élete első álmát, és fantasztikus versenyzéssel világbajnok lett. „Majd lesz még olyan verseny is, amelyiken együtt ünnepelhetünk. Egyáltalán nem irigykedtem a testvéremre soha, nagyon megdolgozott a sikerért. Testközelből láttam, milyen szorgalmas” – kommentálta Viviána testvére teljesítményét.

Luánának az első fordulóban az ír Cahill nem okozott nehézséget, a második körben azonban jött az iráni származású, belga színekben versenyző Asemani. Az első menetet el is vitte, ez a rutinjának is betudható, hiszen 15 évvel volt idősebb a Mártonnál. Luána ezek után sebességet váltott, a második menetet 12-7-re megnyerte, a harmadikban pedig elsöprő teljesítményt nyújtva 7-0-ra nyert. A sportágban az ütésekért egy pontot adnak, a rúgásokat magasabban honorálják, három és öt pontot is lehet értük kapni, attól függ milyen technikával viszik be azokat. A harmadik fordulóban a görög Kaltekin könnyebben lépett át, és a negyeddöntőben jött a koreai Hanna Li (Lee Han-na).

„A juniorok közt kétszer már legyőzött, nem hagyhattam ezt annyiban. Éreztem, hogy egyszer már nekem is nyernem kell, mert hasonló tudásúak vagyunk. Az első menet az enyém volt, a második az övé, a harmadikban hátrányba kerültem, de mentem utána, és kevéssel a vége előtt egyenlítettem 9-9-re. A döntetlennél azt vizsgálják, hogy mennyi ütés vagy rúgás nem talált az érvényes felületeken. Ez rámutat arra is, hogy ki volt egy adott meccsen az aktívabb, a kezdeményezőbb. Ez az összevetés nekem kedvezett, sikerült a revans.”

Fáradtnak érezte ugyan már magát, de az elődöntőben ez a fáradtság egycsapásra elmúlt, hiszen már a döntő volt a tét. A brazil Pachecót két menetben megverte, a fináléban az olimpiai bronzérmes, 21 éves tajvani Lo Csia-Ling volt az ellenfele. Lo elbúcsúztatta a negyeddöntőben a 2016-ban olimpiai bajnok brit Jade Jonest, akinek a tokiói olimpia előtti felkészülésébe bekapcsolódtak a lányok is edzőpartnerként. Lo tavaly is ezüstérmes volt, most azt hitte, hogy a 17 éves magyar ellen elérheti legnagyobb sikerét.

„Figyeltem az akcióira, de figyeltem a saját magam taktikájára is. Az első menet 2-1-re lett az enyém, a feszültség miatt nem volt pontgazdag az első szakasz. Végig koncentrált voltam, jól védekeztem. A második is egy ponttal dőlt el, ezt 4-3-ra nyertem meg. Már jó sok nap telt el azóta, de olykor még mindig felfoghatatlan, hogy már világbajnoknak szólítanak, és a világ legjobbjaként fogadom a gratulációkat. Hihetetlen volt a dobogó tetején állni, nagyon megható érzés a Himnuszt hallgatni.”

Itthon is beszámoltak erről a sikerről az újságok, pláne, mert magyar nő még sohasem nyert vb-aranyérmet, ám Spanyolországban lényegesen nagyobb visszhangja volt a sikernek. „Jobb híján bele kell törődnünk ebbe. Itthon elsősorban az utánpótlással foglalkozó oldal követi a teljesítményünket” – reflektált az édesapa.

Ez a vb-arany sok sportágban automatikusan olimpiai részvételt jelentene jövőre, a taekwondo viszont nem ilyen. Eddig egyedül a címvédő kínai Csang szerezte meg a jogot Párizsra, mert megnyert egy GP-t Kínában. A többieknek majd egy jövő évi, még később kijelölendő helyszínen kell kiharcolniuk az olimpiai kvótát.

„Nem számít, hol lesz, odamegyünk, és megnyerjük, mindketten ott leszünk Párizsban”

– válaszolták egyszerre határozottan, ugyanolyan hangsúllyal, amikor kérdeztem tőlük, mire számítanak majd ezen a versenyen. Azt is megerősítették, hogy a jövő héten kezdődő Európa-játékokra is győzni mennek, nincs B opció. Mert úgy érzik, hogy ez a vb még csak valaminek a kezdete.

Amikor külön-külön beszélgettünk, pontosan tudtam, kiről van szó, amikor egymás mellett ültek, és még ugyanolyan ruhában is voltak, többször zavarba jöttem a hasonlóságuk látva. Nem volt könnyű, hogy éppen melyikükkel is beszélek. Ők ezt már megszokták, és mindig segítenek.

„Ahogy már mondtam, engem nem lepett meg Luána győzelme. Az edzőiket sem. A finn Suvi Mikkonen két olimpián is járt, 34 évesen ő a klubunk, a Hankuk edzője. 2016-ban még Jesus Ramal készítette fel, aki most a klub vezetőedzője, igazgatója. Ramal tanítványa Adriana Cerezo, aki olimpiai bajnoki ezüstérmes, és nem mellékesen Európa-bajnok. Azt hiszem, a lányok a legjobb helyen készülnek, itthon nincsenek ilyen lehetőségek. A szövetség a maga szerény lehetőségei között igyekszik támogatni bennünket” – vette át ismét a szót az édesapa, aki őszintén bevallotta, hogy megvan a csábítás, hogy spanyol színekben versenyezzenek, ha már ott élnek, és a spanyolok iránymutatása alapján készülnek fel. Mindennap nem hozzák ezt szóba, de azért finom utalások érthetően mindig vannak és lesznek, hogy jobb lenne nekik a spanyolokkal.

„Tudomásul vettem, hogy Magyarországon csak a legnagyobb eredmény, egy olimpia után fizetnek. A spanyolok a nagy eredmény felé vezető úton is tudnak bőséges támogatást adni.

Adnának nekünk is, ha őket választjuk. A szülőktől elvárható, hogy segítsék a gyerekeiket, eddig is megtettem, de mint mindenben, ebben is van egy limit. És hát azért rosszul nem esne, és biztosan nem utasítanám vissza, ha valaki segítene abban, hogy egy távol-keleti edzőtábor költségeit ne nekem kelljen fizetni az utolsó eurócentig majd a nyáron.”

Az apa elmondása szerint a sportágnak ott van a bölcsője. Ha fejlődni akarnak, oda kell utazni sparringolni, nem engedhetik el ezt az utat. „Hazafi vagyok. Igen erős a kötődésem az országhoz, a szüleim Óbudán élnek, ez is segít, hogy ez a három szín legyen a melegítőjükön. A lányok kint nőttek fel, ott vannak a barátaik, Madridban akarnak továbbtanulni, diplomát szerezni. Magyarországhoz a nagyszülők, a rokonok kötik őket. A csábításra fel kell készülnünk, az mindig adott lesz.”