Sakkfeladvány a Telexen: ujjgyakorlatnak tűnik, de mégis észnél kell lenni

2023. június 10. – 12:32

Másolás

Vágólapra másolva

Minden sakkozó ilyen állásról álmodik: van egy vezére, az ellenfélnek pedig mindössze két gyalogja maradt. A győzelem nem is lehet kérdéses, az állás nehézsége az, hogy észreveszi-e az ember, hogy lehet a legrövidebb úton, két lépésben nyerni. Ez a feladvány szépsége is egyben.

Mint sok esetben, most is az első a kulcslépés. Világos vezér 21 mező közül választhat, de ha nem találja meg a jót, legalább három lépés kell a sikerhez. A programon végigkattintgathatja, melyik a leggyorsabb, kétlépéses mattot hozó pozíció.

E heti sakkrejtvényünket is Jakobetz László FIDE-mestertől kaptuk, a megoldás levezetése szintén Jakobetzé, aki elöljáróban azt mondta, ennél kevesebb figurával már nehéz valódi feladványt készíteni, és mégis megvan a maga tanulsága.

A megoldás a szöveg alatt, a korábbi feladványokat pedig itt nézheti vissza.

Megoldás:
1.Vb8! (A fehér vezér 3x7 lépése közül csak ez az egyetlen, ami teljesíti a feladvány követelményét!) A mattképek átlón, soron és vonalon következnek be:
Ha a b gyalog egyet lép, 1...b6, akkor 2.Vc8 matt.
Ha a b gyalog kettőt lép előre, vagyis 1...b5, akkor a vezér leüti és mattol 2 Vxb5 matt
Ha a király az egyetlen lépését megteszi, vagyis 1...Kb6, akkor a vezér d6-ról viszi be a halálos csapást: 2.Vd6 matt

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!