Az év teniszmeccse lehetett volna, de Alcaraz teste nem bírta a Djoković elleni Garros-elődöntőt

2023. június 9. – 18:27

Az év teniszmeccse lehetett volna, de Alcaraz teste nem bírta a Djoković elleni Garros-elődöntőt
A kép a harmadik szettben készült, amikor Alcaraz már nem bírta – Fotó: Thomas Samson/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken játszották a francia nyílt teniszbajnokság férfi elődöntőit. A világelső spanyol Carlos Alcaraz még nem tudta megnyerni a párizsi Grand Slamet, a szerb Novak Djokovićnak ugyan van 22 Grand Slam-győzelme, de Párizsban nyert eddig a legkevesebbszer, csak kétszer tudott győzni. Az előrehozott döntő mellett a generációk csatája is számtalanszor elhangzott a beharangozókban.

Djoković most csak a rangsor harmadik helyén áll, ennek megfelelően a fogadóirodák őt gondolták az esélytelenebbnek. Eddigi egyetlen meccsüket a tavalyi madridi tornán a spanyol nyerte, de akkor csak két nyert szettre játszottak, most pedig háromra. Ennek ezúttal jelentősége lett.

Az első játszmában imponálóan kezdett a 36 éves Djoković, úgy variálta, személyre szabta a játékát, hogy az nem ízlett a nála 16 évvel fiatalabb riválisának. 2:1-nél vette el ellenfele adogatását, ezzel pedig célba ért. Nem könnyen, mert Alcaraznak két gémben is adódott fogadóesélye, nem tudta kihasználni.

A második szett szenzációs teniszt hozott. Már 1:1-nél láttunk egy olyan labdamenetet, ami méltón érdemelte ki a fantasztikus jelzőt, az Eurosport közvetítésében az év labdamenetének nevezték. Alcaraz egészen kivételes ütését Djoković is mosolyogva megtapsolta, ahogy a videón is látszik.

Alcaraz 4:3-ra vezetett, amikor először brékelni tudta ellenfelét. Ez volt a meccsen a hatodik labdája, amit értékesíteni tudott. A szerb pontosan tudta, hogy azonnal vissza kell vennie, ha meg akarja menteni a játszmát. És meg is tette! Egy tökéletes fonákkal fejezte be.

5:4-nél Djoković adogatott, de ekkor átmenetileg az ő játéka esett vissza, és zsinórban három labdát is megnyert Alcaraz, vagyis rögtön három játszmalabdához jutott. Djoković ekkor ritka koncentráltan és higgadtan játszott, mindegyiket hárította, és még ütött két könnyebb pontot, amivel egyenlített. (5:5) Ha valaki azt gondolta, hogy innen a szerb már a maga javára fordítja az állást, tévedett. 7:5-tel elvitte a szettet Alcaraz. Ebben a szakaszban ámulatos pontokat láthattunk, rövidítések, átemelések váltogatták egymást, de azt is megmutatták, hogyan tudnak hihetetlen, szemmel alig követhető sebességgel játszani. A spanyol a saját hatodik gémét úgy nyerte meg, hogy bréklabdát kellett hárítania, a hetediket pedig úgy, hogy nullára vette el Djoko adogatását.

És ekkor jött a nem várt fordult, a harmadik szett 6:1 lett a szerbnek.

De nem azért, mert mentálisan szétesett volna a spanyol, hanem mert fizikálisan nem bírta. Előbb a keze, utána a lába görcsölt be, mutatta is fájdalmasan a kamerába, hogy nem megy. Azonnal lehetett látni, hogy nagyon nagy bajban van. A dinamikus mozgása egyik pillanatról a másikra fáradt, szenvedő öregemberére hasonlított, aki még egy-egy gyors lépésre sem volt képes, inkább csak állóhelyzetből próbált olyan ütésekkel operálni, amire Djokovićnak nincs válasza. Feladni azonban nem akarta, ápolást kért, a negyedik szettre valamennyire frissebben tért vissza, de a testbeszéde és a mimikája árulkodó volt, nem azt a játékost idézte, aki a második szett végén vibrálóan jutott a pálya egyik részéből a másikba, olykor szárnyalt.

A negyedik szett elején kétszer is eljutott bréklabdáig Alcaraz, és ha erősen döcögött is Djoković játéka, megnyerte ezt a gémet. És utána már nem volt kérdés, hogy a játszma, egyúttal a meccs is az övé lesz. A francia közönség nem igazán értékelte Djoković üvöltéseit, amikor egy-egy fontosabb labdamenetet hozott. A negyedik szett is 6:1 lett, a szerb készülhet a vasárnapi döntőre, ahol a norvég Ruud vagy a német Zverev lesz az ellenfele.

„Sajnálom, ami Carlosszal történt. Lesz még alkalma megnyerni ezt a tornát, mert még csak 20 éves. Egy ilyen meccsen a legrosszabb, ami történhet, hogy fizikailag nem bírod. Minden tiszteletet megérdemel, hogy ettől még végigjátszotta az utolsó pontig. A második szett után mindketten a képességeink határán álltunk fizikailag. A második szettet megérdemelte Carlos, agresszíven, gyorsan és pontosan játszott”

– mondta az Eurosportnak Djoković, aki az első lehet a tenisz történetében, aki háromszor nyeri meg valamennyi GS-tornát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!