Lovasbalesetet szenvedett és kórházba került a PSG cserekapusa

2023. május 28. – 18:28

Másolás

Vágólapra másolva

Lovasbalesetet szenvedett és kórházba került a Paris Saint-Germain spanyol kapusa, Sergio Rico – írja a Le Parisien.

A lap szerint Ricót egy családi kiránduláson érte baleset vasárnap, és súlyos állapotban fekszik a sevillai Virgen del Rocio kórházban. A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok, a helyszínen tartózkodó szemtanúk szerint „letarolta” egy ló – írja a francia lap. Ugyanakkor más sajtójelentések szerint a focista leesett a nyeregből, a Marca spanyol sportnapilap szerint pedig a ló a fején rúgta meg Ricót.

A Paris Saint-Germain tud játékosának vasárnapi balesetéről, és továbbra is folyamatos kapcsolatban áll a családjával – közölte a klub a Twitteren.

A 29 éves Sergio Rico 2019-ben érkezett kölcsönbe a Paris Saint-Germainhez, majd 2020-ban véglegesen átigazolt, és bemutatkozása óta 13 mérkőzésen lépett pályára a fővárosiaknál. Most szombaton a Strasbourgban ismét a kispadon ült. A PSG tagjaként háromszor lett Franciaország bajnoka, kétszer francia kupagyőztes, a Sevillával kétszer nyerte meg az Európa-ligát. A spanyol válogatottban egyszer lépett pályára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!