4 góllal kapott ki a Veszprém, esélye sem volt a kézi-BL négyes döntőjére

2023. május 18. – 20:21

Másolás

Vágólapra másolva

Nem lesz idén magyar csapat a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében, miután a Kielce nagyon könnyen legyőzte a Veszprémet.

A múlt csütörtöki 29-29-es hazai döntetlen után a Veszprémnek nyernie kellett a lengyelországi Kielcében, hogy ott lehessen Kölnben. A magyar csapat nem kezdett jól, percek alatt 6-2-es hátrányba került. Az első három gólt a svéd Nilsson lőtte, az első kettőt hetesből. A Veszprém körülbelül annyi váratlan mutatott, hogy a beálló vállalta magára a büntetőket.

A félidőre 18-12 volt a lengyelek előnye, nem lehetett érezni a Veszprém játékában a koncepciót, mit szeretnének kihozni ebből a meccsből, a statikusság viszont szinte mindegyik támadásánál érződött. A Kielce roppant kemény védekezéssel harcolta ki ezt az előnyt, a kapusai neve mellé mindössze három védés került be.

A pihenő után a Veszprém átmenetileg koncentráltabbá vált, de amikor három gólra felzárkózhatott volna, akkor két támadásnál is hibázott. A Kielce pedig gyorsan visszaállította a 6 gólos különbséget a 35. percre, és onnan kezdve kényelmesen tartotta ezt az előnyt. Mindenre volt válaszuk a hazaiaknak: ha a magyar csapat variálta a védekezését, azonnal reagáltak rá. A klubtól elköszönő Sipos Adriánt a hajrában piros lappal állították ki egy csúnya szabálytalanság miatt.

A 31-27-es végeredmény nem tükrözte a látottakat, nagyobb volt a különbség a két csapat között. Egy percig sem lehetett azt érezni, hogy a Veszprém nyerni tud. A Kielce csatlakozott a francia PSG-hez és a német Magdeburghoz, a negyedik klub pedig a Barcelona.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!