Ledobott négy kilót, és a mélypontról az ezüstig jutott

2023. május 11. – 18:50

Ledobott négy kilót, és a mélypontról az ezüstig jutott
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Öt centin ha múlhatott.

Érezhetően, de nem fájdalmasan bevertem a lábujjaimat a körzéskor a korlát karfájába. Számtalanszor előfordul az ilyesmi, már meg sem érezzük, de sajnos hallható volt, amiért a pontozóknak le kellett vonniuk. Lehet, hogy nem is ez volt a döntő az összetett sorrend kialakulásakor, hanem egy mosoly vagy egy apró tartáshiba, mert tényleg minimális különbség döntött az aranyéremről”

– kezdte a Telexnek Kovács Zsófia, amikor arról kérdeztük, hány centin múlt az aranyérme. Kovács a torna-Eb-n a második lett az egyéni összetett versenyben.

Az aranyért ment Törökországba, mert második helye volt már. 2017-ben lett ezüstérmes, amire akkor azért volt különösen büszke, mert a hazai Eb-történelemben mindaddig Ónodi Henrietta – ő a női szakág utolsó olimpiai bajnoka – büszkélkedhetett a legjobb összetett helyezéssel. 1989-ig kell visszamennünk az időben ehhez, akkor volt harmadik Ónodi.

Kovács 54,899-es összpontszámmal, a brit győztes, Jessica Gadirova 55,033-del fejezte be az Eb-döntőt. Ha a lába nem ér hozzá a karfához a körzésnél, akkor nem vonnak le tőle öt tizedet, és fölényes magyar győzelmet láthatunk. Az eredményhirdetésnél a csalódás könnyeit lehetett felfedezni a szemében, de már másnap is azt gondolta, hogy ez az ezüst többet ér, mint az eddigi három Eb-aranyérme.

Értékesebb ez az ezüst, mint az aranyak

„Nincs ellentmondás, a tornában az összetett a királykategória, arra mindenki odafigyel. Van már Eb-aranyérmem korlátról és ugrásban, de akkor csak azokat a gyakorlatokat kellett összeraknom, most viszont mind a négy szeren jól teljesítettem néhány óra alatt. A polcomon ez az ezüst van a legmagasabban, megelőzi az aranyakat. Nagyon erős mezőny gyűlt össze. Azért is értékes még, mert a korlát a második szer volt, és a rontás után még a hátralévő két szerre össze kellett kapnom magam. Nagyon örülök annak, hogy ez sikerült, és nem zökkentett ki az a hiba.”

Az ezüst után másnap, szombaton korláton az aranyra is lett volna esélye a szerenkénti döntőkben, de akkor a leugrása nem volt a legjobb. Ha az nincs, megint csak ünnepelhet. Ezt is feldolgozva állt oda a gerenda vasárnapi döntőjéhez. A tokiói olimpián leesett a tíz centi széles szerről, most viszont élete egyik legjobb gyakorlatát bemutatva érdemelte ki a bronzérmet. „Pöpec kis gyakorlat volt, kárpótolt is.”

A szeme előtt most már egy összetett vb-érem lebeg, ami 56-os pontszámmal elérhető. Erre realitásként tekint, az 57 pont inkább az álom kategória, amikor tökéletes napja van, és a tőle telhető legjobbat nyújtja minden szeren, és a pontozók is felfelé húzzák. A legutóbbi olimpián az amerikai győztes, Sunisa Lee 57,433 pontot ért el, Kovács akkor a rontása után 14. lett. Ha végrehajtja a gerendagyakorlatát, a nyolcadik lehetett volna.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A szeptember végi antwerpeni világbajnokság nemcsak egyénileg fontos neki, hanem a csapatban is, mert ha a társaival megismétlik a legutóbbi vb-n elért 12. helyezést, mehetnek az olimpiára. Most negyedikek lettek az Eb-n, és a két fiatal versenyző még sokat fejlődhet addig. A női csapat legutóbb az 1996-os olimpiára jutott ki, hosszú ínséges időszak érhetne véget.

„Mindent megadnék azért, hogy a harmadik olimpiámra ne egyedül menjek, mint az első kettőre. Ez egy tehetséges, odaadó, szorgalmas, és alázatos társulat, nem kell noszogatni őket, hogy tegyenek többet a tornába. Sőt, engem is inspirálnak, mert

ha rossz napom van, akkor tudom, miattuk sem mehetek haza. Egy kicsit akkor is lehet fejlődni, ha rossz napom van, ez az élsport egyik fontos igazsága.”

A most 23 éves Kovács négy évvel ezelőtt került mélypontra, amikor hiába fordult dietetikushoz, hiába iktatott be a programjába egy harmadik kőkemény edzést, hiába végzett még egy csomó pluszmunkát, csak nem akart lemenni a súlya. Akármennyire odafigyelt az étkezésére, nem tudott 3-4 kilót ledobni. 56 kiló volt, ami elsősorban a felemás korláton hátráltatta, mert nem tudta dinamikusan kinyomni magát, de a többi szeren is szenvedett. Ez az állapot körülbelül egy évig tartott, és amikor már gyengült a hite, akkor egy csapásra beindult a fogyás.

„Lelkileg nem volt ezt a helyzetet könnyű megemészteni, mert többet már képtelenség volt edzeni. Aztán egyszer csak, szinte csodaszerűen megindult a súlyom lefelé, és ledobtam 4 kilót. Gyakran kérdezik tőlem, mennyi lemondás van egy Eb-éremben. Sok. Például ilyenekre is kell gondolni. Most 52 kiló vagyok, és ezzel a súllyal már minden más. És még így sem egyik pillanatról a másikra jöttek vissza a régi mozdulatok, nagyon sokat kellett dolgozni értük. A súlyom most beállt, én már sokat nem fogok tudni fejlődni, nem tudok új elemeket tanulni, de apró átkötésekkel, a koreográfiára való figyeléssel, talajon az előadásmód fejlesztésével, eleganciával még sok tizedet tudok javulni. Hiszek is abban, hogy nemcsak az Európa-bajnokságokon leszek sikeres, hanem a vb-érmeket sem rejtik el előlem. Fáradságos út lesz még addig, a nyáron is maximum egy hét lazítás fér bele. De szerencsére már erről beszélhetünk, és nem az kedvetlenít el, hogy még mindig, mozdíthatatlanul van rajtam pár kiló felesleg.”

Nem baj, hogy van még előttük valaki

Az edzője, Trenka János szerint az rég rossz lenne, ha meg tudná mondani, mi a tanítványa teljesítményének maximuma, mert akkor nem is lenne érdemes küzdeniük nap mint nap. Úgy látja, öt szép év áll még előtte.

„Ennek az Eb-nek az volt a tanulsága, hogy mentálisan is erős Zsófi. Azt eddig is tudtam, hogy az izmai sok mindent kibírnak, de egy fárasztó egyéni összetett verseny után másnapra is ki tudott tisztulni, és jól versenyzett. Jó dolog azt látni, hogy az olasz kolléga nekünk szurkol, és hogy más nemzetek edzői is respektálják a munkánkat. Pedig ők nem is tudták, hogy a formába hozás időszakában kiesett három nap, mert nem érezte jól magát Zsófi.

Trenka János – Fotó: Huszti István / Telex
Trenka János – Fotó: Huszti István / Telex

Egy versenyen erre nem kíváncsi senki, de mi azért tudjuk, hogy kis szerencsével lehetett volna több ebben a helyezésben. De semmi baj, semmi sem véletlenül történik, így tudjuk, hogy van még előttünk valaki. Megvan az éhség Zsófiban, hogy ne legyen előtte senki. Gadirova a 2022-es vb-n a harmadik volt összetettben, nem lehet más a célunk, mint hogy elé kerüljünk. Jól látszik, hol vannak még azok a tizedek, amik megfordíthatják a külön versenyüket. Minden szeren lehet még fejlődni, és mindketten tudjuk is, miben.”

Kovács a tavalyi vb-n sérülés miatt kizárólag gerendán indult, ahol a hetedik helyen végzett, ezért ez az Eb viszonyítási alapot is jelentett. Trenkának nem csak rá kellett figyelnie, mert a negyedik helyen végző 4 fős csapatból hárman az ő tanítványai, Czifra Lili és Mayer Gréta is a dunaújvárosi műhelyből érkeztek. (Ebben a csarnokban készült fel évtizedeken át Csollány Szilveszter is.)

Ha Trenka adja is a válogatott gerincét, a kapitány Draskóczy Imre, de ez a helyzet nem szült köztük feszültséget, nem csinálnak belőle hiúsági kérdést. A képlet egyszerű: a siker közös. Az Amerikában tanuló Bácskay Csenge még csatlakozhat a válogatotthoz, vele is erősebbek lehetnek.

„A csapat vezére természetesen Zsófi, a többiek is úgy tekintenek rá. Jó nézni őt, és szerencsére így gondolják ezt máshol is a világban, legalábbis ezt szűröm le a gesztusokból.

Nem beképzelt, megvan benne még mindig az a vele született macskaügyesség, ami nagyon jól jön, ha éppen elront valamit, mert képes az utolsó pillanatban korrigálni.

És emellett ott van a kecsessége. A szexizmus legcsekélyebb szándéka nélkül mondom, tökéletes a teste, olyan, mint egy márványból faragott antik szobor, minden a helyén van, kedvesség is árad a lényéből, amit a pontozók is szeretnek honorálni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!