Két távoli bombával döntetlen a Real és a Manchester City BL-elődöntője
2023. május 9. – 22:54
A Bajnokok Ligája első, keddi elődöntőjében a címvédő Real Madrid a szünetben még vezetett, de a Manchester City Kevin de Bruyne tökéletes lövésével egyenlített. A Real négyszer kezdett a BL-ben 1–1-gyel hazai pályán, és mindannyiszor búcsúzott. A jövő héten szerdán megszakíthatják Angliában ezt a rossz sorozatot.
A Real Madrid két angol csapat (Liverpool és Chelsea) kiejtése után jutott el a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, ahol az angol bajnokság éllovasa, a Manchester City várt rá. A City eddig két német csapaton (Lipcse és Dortmund) lépett át. A két klub tavaly is az elődöntőben találkozott egymással, akkor a Real volt jobb az összesítésben, és később a finálét is megnyerte.
Pep Guardiola a tizedik BL-elődöntőjére készült, ami rekord, de Carlo Ancelotti ellen összesítésben eddig már kétszer is alulmaradt. Hogy harmadszorra mire jutnak, a jövő szerdán derül ki, mert ahogy várható volt, az első madridi meccsen nem dőlt el semmi.
A City dominált az első 20 percben, ezt jelezte például De Bruyne 17 méteres lövése, és Rodri 28 méteres kísérlete is, de Courtois a helyén volt. Haaland a tizenhatoson belülről próbálkozott, de a lövését és a fejesét is magabiztosan fogta a belga kapus, aki négyszer hárított 20 perc alatt.
A spanyolok rögtön az első kapuralövésükből megszerezték a vezetést. (Ide kattintva megnézheti a gólt.) Camawinga tört előre a bal oldalon, Viníciushoz passzolt, aki 20 méterről nagy erővel lőtt a kapu jobb oldalába. Nem volt tökéletesen helyezett lövés, Ederson látta is a labdát, ment is érte, de kiütni nem tudta. Ez volt a BL-ben a tizenötödik találata, és ez volt az első, amit a tizenhatoson kívülről lőtt a brazil.
Az első félidő folytatásában, ahogy addig is, a Citynél volt többet a labda, de nem sokra mentek vele, mert a kapu előtt nem voltak igazán veszélyesek. Bernardo Silva és Gündogan beadásai a szélről pontatlanok voltak.
A fordulás után a Real uralta a játékot, jó néhány szögletet elvégeztek egymás után, az egyik után a hazaiak büntetőt reklamáltak, mert kezezést láttak, de a VAR meg sem vizsgálta az esetet.
Aztán a 67. percben váratlanul egyenlített a City.
Egy agresszív labdaszerzés után Gündogan készítette le mintaszerűen a labdát a felzárkózó Kevin de Bruyne elé, aki 20 méterről hatalmas erővel lőtt, és a labda a jobb alsó sarokba vágódott. Courtois vetődött, de olyan erős volt a lövés, hogy nem tudott hárítani. A belga középpályás a sorozatban általában a kieséses szakaszban szokott betalálni, ezúttal is megtartotta jó szokását.
A 78. percben Kroos szabadrúgása után Benzema közelről fejelhetett, Ederson nagy bravúrral mentett, a kipattanót kivágták a védők. A spanyol közönségnek nem tetszett, amikor a City tartotta a labdát, a Realban viszont most nem volt elég erő, hogy a maga javára fordítsa a meccset. Már a 90. percben jártunk, amikor Tchouameni is megpróbálta 20 méterről, de Ederson most is a helyén volt, és fölé ütötte a labdát.
Guardiola nem cserélt, a kezdőcsapatával játszotta végig a mérkőzést, nem látott okot, hogy változtasson, időhúzó jelleggel sem. A jövő szerdán kiderül, melyik csapat folytathatja a júniusi isztambuli döntőben.