Szeged rendezheti a 2027-es, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu vb-t

2023. április 29. – 14:25

Másolás

Vágólapra másolva

Szeged rendezheti a 2028-as Los Angeles-i olimpiát megelőző 2027-es, kvalifikációs gyorsasági és para kajak-kenu világbajnokságot. A nemzetközi szövetség (ICF) vezető testülete budapesti ülésén határozott erről. Szeged, amely a csehországi Račicével és a bulgáriai Plovdivval versenyzett a rendezés jogáért, korábban 2011-ben és 2019-ben már otthont adott kvalifikációs vb-nek, összességében pedig ötödször lesz házigazda (1998, 2006, 2011, 2019, 2027).

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült, és egy újabb rangos versenyt hozhatunk Szegedre” – mondta Szakács Bálint, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség ügyvezető igazgatója. „Sokat dolgoztunk a pályázaton, hiszen fontosnak érezzük, hogy a Los Angeles-i olimpia előtt sportolóink hazai pályán telt ház előtt szerezzék meg a kvótákat. Versenyrendezési szempontból is fontos siker ez, hiszen legutóbb 2019-ben volt kvalifikációs vb Szegeden.”

Szakács szerint az elmúlt 25 évben nagyon komoly tapasztalatot szereztek versenyrendezés terén, szinte minden évben valamilyen nemzetközi eseménynek adnak otthont. Az eseményen több más jövőbeli verseny helyszínéről is döntöttek, így 2025-ben ismét lesz világkupaverseny Szegeden.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!