Annyira rosszul játszottak, hogy a Tottenham játékosai saját zsebből fizetik vissza a szurkolóik jegyeit

2023. április 25. – 21:50

Másolás

Vágólapra másolva

Annyira rosszul játszott a Tottenham a hétvégén, hogy a játékosok visszafizetik a szurkolóknak a belépőjegyek árát – írja a Premier League.

A csapat 6-1-es vereséget szenvedett a Newcastle ellen, ráadásul ebből öt gólt a meccs első húsz percében kaptak. A Tottenham egyébként az utóbbi évek legrosszabb szezonját hozza idén, úgyhogy a mostani „hab a tortán” vereség után bejelentették a csapat edzőjének távozását is.

Néhány órával a meccs után a londoni csapat játékosai úgy döntöttek, hogy közleményben kérnek bocsánatot, de még ennél is továbbmentek.

A játékosok úgy döntöttek, hogy saját zsebből fizetik ki azoknak a szurkolóknak a jegyeit, akik elutaztak Newcastle-be, hogy szurkoljanak nekik.

„Csapatként megértjük a frusztrációjukat, a dühüket. (…) Tudjuk, hogy ez nem változtat a vasárnap történteken, és mindent megteszünk azért, hogy csütörtök este a Manchester United ellen helyrehozzuk a dolgokat, amikor ismét az ti támogatásotok jelent majd mindent számunkra” – írták a közleményükben előrevetítve, hogy csütörtökön hazai közönség előtt lesz lehetőségük javítani. a Manchester United ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!