Kemény: Összezuhantam, ezt érzékelte a csapat, és gyorsan kibeszéltük

A héten került a mozikba a vízilabda aranycsapatáról szóló film, amely az 1997 és 2008 közötti időszakot öleli fel, amelyikbe három olimpiai siker, egy világbajnoki győzelem, két Eb-arany és még megannyi érem jutott. A nemzet aranyai című filmben a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás arról beszélt, hogy 2002-ben krízishelyzet alakult ki a válogatottnál, amikor a második olyan évet zárták, hogy nem tudtak semmit sem nyerni, holott rendre esélyesek voltak, de valami még hiányzott. És racionális a megközelítés, mi van, ha ez a valami épp az edzőből hiányzik.

A 2002-es belgrádi világkupán Molnárék kétszer is legyőzték ugyan a szerbeket, másodszor már az elődöntőben, de a fináléban az oroszok ellen alulmaradtak. Akkor megingott a bizalmuk a kapitányban, Kemény Dénesben. Ezért összeültek egy kibeszélésre és szembenézésre. A korábbi kapitányt most erről a tisztázó beszélgetésről kérdeztük, ha már jó húsz évvel később fény derült erre.

„Vasárnap este a döntő után összezuhantam, nincs ezen mit tagadni, egy edző életében ez normális, a sikereknél ebből a feszültségből is táplálkozik. Nem hosszan tartó állapot ez, de vannak jelei kifelé. Megviselt az oroszok elleni vereség, öt másodperccel a vége előtt kaptunk egy gólt, amivel 10–9-re nyertek. Azt az euforikus örömet, amit a szerbek kétszeri legyőzése okozott, nem tudtuk aranyéremmé változtatni.

Busszal jöttünk haza Belgrádból, már kezdett világosodni. Benedek Tibi odaült mellém, és elmondta, úgy érzik, hogy nem szeretem őket. Megnyugtattam, hogy ilyen nincs, a csalódottságot és a frusztráltságot látják rajtam.

Abban maradtunk, hogy mielőtt szétszéled a csapat nyaralni, ezt meg kell beszélni. Így az inárcsi pályapihenőnél megbeszéltük a csapattal, hogy kedden eljönnek Acsára, a vadásztanyára, a sydney-i győzelem után is ott ültünk össze, a helyszínen nem változtattunk. Nem volt ez egy marcangoló, személyeskedő beszélgetés, de lelkileg nyilván hatásos volt, tisztáztunk sok mindent. Körülbelül fél órán át tartott, amíg bezárkóztunk, aztán kakaspörköltet ettünk túrós csuszával.”

Keménynek meg sem fordult a fejében, hogy büntessen, nem beszélt csúnyán a játékosokkal, nem korholta őket, de mosolyogni és simogatni sem volt kedve, mert az áhított célt nem érték el. A benne lévő feszültséget észlelte a csapat, ő is észrevette a rezdüléseket, ezért is döntöttek amellett, hogy mihamarabb beszéljék ki magukból, ami bántja őket, ne cipeljék tovább, jobb, ha minél gyorsabban megkönnyebbülnek.

„Hogy hasznos volt-e? Az eredmények azt mutatták, hogy igen. A legfontosabb tanulsága az volt, hogy nem kerestünk bűnbakot, és igyekeztem elmagyarázni, hogy kölcsönösen szükséges a türelem. Tapasztalatom, hogy az edző közvetlen hatása a végeredményre hetven-nyolcvan százalék, a maradék tőle független. A TF-en meg is szoktam kérdezni a tanítványaimtól mostanában, mit gondolnak ők erről. Játékosként nem ugyanazt mondják, mint mikor már edzők lesznek. Egy, az edzőit mikroszkóppal elemző korábbi játékosom, amikor már edző lett, nevetve azt válaszolta erre a felvetésre, hogy szerinte ez ötven százalék. Változik a nézőpont.

Rossz eredménynél, nálunk például ezüstnél, az edző felelőssége nem szétosztható. Ilyenkor a gyengén teljesítő játékosért is az edző a felelős.

Egy győzelemnél a sajtó az edzőn kívül kíváncsi a négy-öt kiemelkedő játékosra is, ami teljesen rendjén van egyébként. A mindenkori csapatkapitánnyal a folytatásban is gyakorta egyeztettem, az oszlopos tagokkal is évente legalább egyszer átbeszéltük a dolgokat. Ilyen jellegű megbeszélésből viszont ez volt az első és az utolsó is.”

A csapat 2003-ban világbajnok lett, az olaszokat a hosszabbításban verte meg, 2004-ben a szerbeket kétszer verve nyert ismét aranyérmet az olimpián.