Négyet lőtt a Real Barcelonában, ami Xavi szerint nehezen emészthető
2023. április 6. – 07:17
A Spanyol Kupa elődöntőjében a Barcelona hazai pályán szenvedett súlyos vereséget a Real Madridtól. A párharc első meccsén a katalánok 1–0-ra nyertek egy öngóllal, a visszavágón Benzema csodás játékával és három góljával a madridiak 4–0-val fordítottak.
Az első félidő utolsó percében szerezték meg a vezetést, lélektanilag nagyon fontos pillanatban, hiszen így előnyben mehettek a szünetre. A második félidőben pedig a tavalyi aranylabdás, Karim Benzema mesterhármasa megalázóvá tette a különbséget a két csapat közt. A francia center egy pontos lövéssel kezdett 16 méterről, értékesített egy tizenegyest, majd a hajrában Vinicius nagy szólója után higgadtan helyezett a kapuba Ter Stegen mellett.
A lapok kiemelik, hogy a 37 éves horvát Luka Modric egyedül többet ért, mint a hazai csapat középpályája, méltatják a belga Thibault Courtois kapus teljesítményét, aki fontos pillanatokban védett.
A bajnokságban 12 pont a katalánok előnye a Reallal szemben, a Marca kommentárjában ebben nincs semmi furcsa, a Barcelona megérdemelten lesz bajnok, de mint a nemzetközi kupaszereplés is rámutatott, még messze van topszinttől, egy-egy meccsen aggasztó játékot nyújt. (A Manchester Uniteddel szemben estek ki az El-ből.)
A hazaiak edzője, Xavi úgy értékelt, hogy nem ez volt élete legrosszabb estéje, de nem könnyen emészthető a vereség. Mindannyiuknak fáj, mert voltak időszakok, amikor egyszerűen nem voltak versenyképesek.
„Önkritikusnak kell lenni, a második félidőben rosszul játszottunk. A Madrid pedig azonnal büntet, ha lehetőséget adsz neki. Mi nem éltünk az esélyeinkkel, nem tudtuk ledöfni őket, ők könyörtelenek voltak. Nem adtuk fel a meccset, nem engedtük le a kezünket, de a csapatból még hiányzik az érettség.
Tavaly nyertünk 4-0-ra Madridban, de a szezon végén nem nyertünk semmit. Idén a bajnokság meglehet, a Gironát ehhez meg kell vernünk a hétvégén, már ez lebeg a szemünk előtt.”
Az El Mundo Deportivo arra hívta fel a figyelmet, hogy a Real edzője, Carlo Ancelotti február 18-án megjósolta, hogy a csapata az Osasunával találkozik a májusi kupadöntőben. Sőt, Ancelotti azt is elmondta, hogy a BL-döntőben a Real a Milannal játszik majd.