Kitört Indonéziában a Merapi vulkán, 553 földrengést okozott

2023. március 11. – 13:13

Kitört Indonéziában a Merapi vulkán, 553 földrengést okozott
A hamu mellett lávát is kilövellt magából a vulkán – Fotó: Devi Rahman/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét kitört szombaton a Merapi tűzhányó Indonéziában, hamuval borítva be a környékbeli településeket – közölte az ország földtani intézete alapján az MTI.

„A vulkán szombaton 12:12 órakor tört ki helyi idő szerint” – tudatta az intézet, hozzátéve, hogy a hegyből az elmúlt héten 19 alkalommal bugyogott fel láva és 553 vulkáni eredetű földrengést okozott. A hatóságok felszólították az embereket, hogy kerüljék el a Merapi 7 kilométeres körzetét, és ne menjenek a tűzhányónál eredő folyókhoz.

A Merapi Közép-Jáva tartomány és Yogyakarta határán fekszik, és Indonézia egyik legaktívabb tűzhányója. Az elmúlt hónapokban a szakemberek 3-as szintű riasztást adtak ki rá, ami azt jelenti, hogy számítottak olyan kitörésre, amely súlyosan érintheti a hegy környékén fekvő területeket. A Merapi 2010-es kitörésekor több mint 200 ember halt meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!