Kerkez Milos góljával 2-1-re nyert az Alkmaar a Lazio ellen a Konferencia-ligában

2023. március 7. – 23:26

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar válogatott Kerkez Milos góljával az AZ Alkmaar 2-1-re nyert a Lazio vendégeként a labdarúgó-Konferencia-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, kedden – írja az MTI.

A holland csapat magyar hátvédje a kezdőben kapott helyet a római együttes ellen. Az utóbbi bő negyedóra elteltével szerzett vezetést, majd az Alkmaar röviddel a szünet előtt egyenlített.

Fél óra volt hátra, amikor a hazaiak térfelének közepén szerzett labdát a letámadó Alkmaar, Kerkez vezette a római kapu felé a játékszert, majd egy háromszögelés után az öt és feles sarkáról a kapus lába alatt betalált. A 19 éves, négyszeres válogatott futballista a folytatásban a 74. percben sárga lapot kapott, majd a 83. percben lecserélték.

A nyolcaddöntő többi meccsére csütörtökön kerül sor. A visszavágókat egy hét múlva rendezik, a sorozat döntőjére június 7-én kerül sor Prágában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!