Szezon közben hirtelen távozik a veszprémi kézicsapat egyik sztárja

2023. február 24. – 21:22

Szezon közben hirtelen távozik a veszprémi kézicsapat egyik sztárja
Petar Nenadic 803 gólt lőtt a Veszprém színeiben – Fotó: Sven Simon / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Petar Nenadic a csütörtöki Porto elleni Bajnokok Ligája-meccsen fegyelmi vétség miatt nem léphetett pályára, felfüggesztették a játékát. A klub pénteken azt közölte, hogy közös megegyezéssel, azonnali hatállyal felbontotta a játékos szerződését. Az irányító már nem tagja a Telekom Veszprém keretének.

A szerb válogatott játékos 2018 januárjában érkezett csapatunkhoz a Füchse Berlintől, majd 2021-ben meghosszabbította szerződését. Nenadic az elmúlt közel öt évben egy magyar bajnoki címet, három Magyar Kupát és három SEHA-ligát emelhetett a magasba.

A szerb balátlövő 208 mérkőzésen lépett pályára piros-fehér színekben, ezeken 803-szor vette be az ellenfelek kapuját. Emlékezetesen nagy meccse volt a 2019-es BL-elődöntőben a Kielce ellen, amikor 12 találatig jutott.

A Veszprém a harmadik helyen áll a csoportjában az utolsó forduló előtt, míg a Szeged a másik csoportban a hatodik. Ha így marad az utolsó fordulóban, akkor a két magyar klub egymással találkozik a BL-ben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!