A lábai után a kézfejét is amputálták az olimpiai bajnok orosz korcsolyázónak

2023. február 15. – 11:20

A lábai után a kézfejét is amputálták az olimpiai bajnok orosz korcsolyázónak
A 2006-os olimpia győztes jégtáncosai: Tatyjana Navka és Roman Kosztomarov – Fotó: Goh Chai Hin/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Hetek óta küzdenek az olimpiai bajnok orosz műkorcsolyázó Roman Kosztomarov életéért Moszkvában. A 2006-os olimpia 46 éves jégtáncbajnoka január elején még fellépett a jégrevüben, majd tizedikén fáradékonysággal és mellkasi fájdalmakkal került kórházba. Mivel nehezen lélegzett, oxigént kapott, aztán az intenzív osztályra került. Később vérmérgezést állapítottak meg a szervezetében, emellett bal oldali tüdőgyulladást is diagnosztizáltak, mesterséges kómába került.

Február elején már jöttek a hírek, hogy a keringése nem működik jól, ezért amputálni kellett az egyik lábfejét az elhalt szövetek miatt, majd két nap elteltével a másikat is. Váratlanul további komplikációk léptek fel, és a hét elején a keze ujjait, a kézfeje egy részét is el kellett távolítani.

Az Izvesztyija szerdai híre szerint a legutóbbi kézoperációk után jelentősen romlott az állapota, lélegeztetőgépen van. Az RBC arról írt, rendkívül instabil az állapota. Az orosz sajtóban az nem jelent meg, hogy koronavírus-fertőzés miatt alakulhatott ki a tüdőgyulladás, ami miatt kórházba került, de a német sajtó erről tényként számolt be.

Kosztomarov egy korszakot határozott meg a sportágban, olimpiai győzelme előtt 2004-ben és 2005-ben világbajnok lett Tatyjana Navkával. Emellett háromszoros Európa-bajnok is jégtáncban. 2006-os visszavonulása után egy nagy sikerű filmsorozatban szerepelt. Két gyerek édesapja.

A neve rajta van azon a szankciós listán – nem léphet az ország területére, és ha van ott vagyona, azt zárolhatják –, amit Ukrajna adott ki, mert állításuk szerint támogatta az Oroszország által indított háborút.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!