Az ellenfél kezébe adtuk nem csak a labdát, a sorsunkat is

2023. január 31. – 14:45

Másolás

Vágólapra másolva

Másodszor jutott el az olimpiai selejtezőtornáig a magyar férfi kézilabda-válogatott, amióta bevezették ezt a sorozatot. Az ellenfeleket egyelőre nem ismerjük, de az biztos, hogy jön egy rivális a spanyol-svéd-német trióból, illetve egy rivális a Szerbia-Izland-Portugália-Hollandia-Lengyelország kalapból. Hogy a horvátokkal és a szlovénokkal mi lesz, az attól függ, Egyiptom megnyeri-e Afrika bajnokságát, valamint hogy melyik nemzet nyeri a jövő évi Európa-bajnokságot. Az olimpiai selejtező csoportja jövő ilyenkorra alakul majd csak ki.

A játékosok alapvetően sikeresnek ítélték meg a mostani szereplést, mert a célt teljesítve bejutottak a nyolc közé, de önkritikusak is. Összegyűjtöttük a legfontosabb mondataikat.

Mikler Roland: „Másodszor játszottam olyan vb-n, amin elértük az olimpiai selejtezőt, ezért fontos volt ez a vb az életemben, sőt most az első helyen van. A skandinávok minden szempontból előttünk tartanak, de nem vagyunk túlságosan lemaradva. Szintbeli különbség is volt a norvégok és köztünk, nemcsak fáradtságbeli. Életem legfontosabb periódusa következik, szeretnék olimpiai részvétellel elköszönni.”

Bánhidi Bence: „Ha nem jutunk ki az olimpiára, akkor sajnos ugyanolyan vb lesz, mint a többi, mert az érem nem jött össze, és nem értünk el olyan helyezést, amivel ez a vb kitűnhetne a többi közül. Tény és való, nem kaptam annyi labdát, mint két éve, de örülök, hogy erővel bírtam végig a sérülések után. A legfontosabb feladat az lesz a következő 14 hónapban, hogy labdastabilak legyünk. A sok labdaeladás hozta a hullámzást, mert könnyű gólokat ajándékoztunk. Képletesen az ellenfél kezébe adtuk nemcsak a labdát, a sorsunkat is.”

Lékai Máté: „Reálisan látjuk az összképet, van hova fejlődni, minden területen meg is kell ezt tennünk. De nem érdemtelenül jutottunk el a selejtezőig, a pálya mindenkinek 40x20 méter volt. Ugyanazokat a meccseket játszották az ellenfelek is, mi jöttünk ki jól ebből. Eddig is tudtuk, mi a tét, most még inkább. Élethalál meccsek jönnek az olimpiáért, minden bullshit, ott kell lennünk Párizsban, mert egy sportoló életében nem lehet más csúcs.”

Ancsin Gábor: „A dán meccs szégyenletesre sikerült, nem engedhetjük meg magunknak ezt a játékot, emiatt van hiányérzetem, de ha ott leszünk az olimpián, az a karrierem csúcsa. Nem jó testközelből látni azt a sebességet, amit a skandinávok diktálnak. Edzünk minden nap mi is rendesen és becsületesen, de olyan, mintha soha nem fáradnának el. Nyomasztó belülről átélni, hogy nekik is a sokadik meccsük, de a mi szervezetünk nem úgy mozog, mint az övék.”

A legeredményesebb magyar, aki a hatodik lett a góllövőlistán, Bodó Richárd: „Ha hátul a védekezésben stabilitás van, és a kapuban is ugyanezt látjuk, az elöl, a támadásoknál is képes felszabadítani a kezeket. A dánok elkalapáltak minket, az elődöntő nem volt reális. A dánok a Bundesligában hozzászoktak, hogy ugyanazon a szinten teljesítenek hatvan percig, a teljes meccs alatt.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!