Rapport Richárd az éves minimálbér kevesebb mint felét kapta tavaly

2023. január 29. – 16:53

Rapport Richárd az éves minimálbér kevesebb mint felét kapta tavaly
Rapport Richárd a lengyel Jan-Krzysztof Duda ellen készül játszani a madridi sakkvilágbajnok-jelölti torna első fordulójában 2022. június 17-én – Fotó: Fernando Villar/MTI/EPA/EFE

Másolás

Vágólapra másolva

Rapport Richárd, nemzetközi élvonalban versenyző sakkozó az éves minimálbér kevesebb mint felét kapta meg tavaly – derült ki a Magyar Sakkszövetség adataiból, amit Szabó Tímea országgyűlési képviselő kért ki.

Tavaly ősszel jelentették be hivatalosan, hogy a legjobb magyar sakkozó, Rapport Richárd román színekben folytathatja pályafutását. A magyar sakkszövetség tiltakozott a nemzetközinél, és próbált harcolni a játékos megtartásáért. Időközben a románok kifizették az 50 ezer euró (20 millió forint) bánatpénzt, így Rapport már nekik sakkozik.

Az ügy miatt Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a Magyar Sakkszövetséghez fordult, hogy kiderüljön: pontosan mekkora támogatásokat nyújtottak az elmúlt évben Rapportnak.

„A sakknagymester szégyenletesen méltatlan, mindösszesen egymillió forintos éves támogatási összegben részesült”

– írta a képviselő, hozzátette, hogy ez körülbelül egy másodosztályú átlagos labdarúgó havi bére, a KSH által közzétett éves minimálbérnek (2 008 800 forint) pedig kevesebb mint a fele.

A Magyarországról előbb Belgrádba, majd Bukarestbe költöző sakkozó nehezen visszautasítható ajánlatot kapott egy román milliárdostól, és mivel a hazai szövetség nem tudta támogatni, az országváltás mellett döntött. Az eset hátterét ebben a cikkben világítottuk meg. A sakk egyébként magas szinten űzve viszonylag drága sport. A Magyar Sakkszövetség költségvetése tavaly 100 milliónál is több volt, sőt egy időszakban 300 millió felett volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!