Első Grand Slam-trófeáját zsebelte be Szabalenka az Australian Openen

2023. január 28. – 12:27

Első Grand Slam-trófeáját zsebelte be Szabalenka az Australian Openen
Fotó: Robert Prange / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Belépett a Grand Slam-esek világába a fehérorosz Arina Szabalenka, aki 4:6, 6:3, 6:4-re verte a kazah Jelena Ribakinat az Australian Open női döntőjében.

Az eddigi három tétmérkőzésüket megnyerő Szabalenka – aki 2021-ben párosban már diadalmaskodott az Australian Openen – idegesen kezdett, és moszkvai születésű ellenfele 3:1-re elhúzott. A 24 éves, idén még szettet sem vesztő fehérorosz 4:4-nél utolérte a szintén óriásiakat ütő Ribakinát, aki azonban ismét brékelt, és 35 perc elteltével játszmaelőnybe került.

A folytatásban Ribakina visszaesett, miközben a fehérorosz stabilizálta a játékát, 5:2-nél fogadóként még elszalasztott két játszmalabdát, ám ezután kiszerválta a szettet. Az utolsó felvonásban 3:3 után a jobban összpontosító Szabalenkáé lett az első brék, aki 5:4-nél adogatóként lezárta a 2 óra 28 perces meccset.

Az első Grand Slam-trófeáját megszerző Szabalenka pályafutása 12. serlege, a Daphne Akhurst Trófea mellé 2,98 millió ausztrál dollárt (759 millió forint) kapott.

Vasárnap reggel 9-kor pedig jön a férfi döntő: Novak Djoković 22. Grand Slam-trófeájáért, ellenfele Sztefanosz Cicipasz pedig élete elsőjéért küzd majd.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!