MOB: Nincs folyamatban végrehajtás Csollány Szilveszter családja ellen
2023. január 10. – 10:10
Hétfőn megjelent hírek szerint a Magyar Torna Szövetségtől és Orbán Viktor miniszterelnöktől is segítséget kért a tavaly elhunyt olimpiai bajnok, Csollány Szilveszter özvegye, mert a közös, soproni házuk tetemes lakáshitelét nem tudta törleszteni.
Csollány Szilveszter 2022 januárjában halt meg, miután előző év decemberében lélegeztetőgépre került. Akkori lapinformációk szerint koronavírusos volt.
Hétfőn a tornaszövetség elnöke azt nyilatkozta, bár átérzik az özvegy gondját, nem tudnak segíteni, a szövetségnek ugyanis tavaly éppen csak sikerült nullára kijönnie. Délután a Magyar Olimpiai Bizottság és a család közös közleményt adott ki, ebben azt írták:
„A Magyar Olimpiai Bizottság mindig is gondoskodott bajnokairól és érmeseiről, így természetesen nem feledkezik meg a tragikusan fiatalon elhunyt Csollány Szilveszterről sem. A MOB minden tőle telhető jogi és egyéb segítséget megad tornász olimpiai bajnokunk családjának is.
A jogászokkal és a családdal történt egyeztetést követően ugyanakkor azt az információt kaptuk, hogy nincs folyamatban végrehajtás, a követelés rendezésére minden lehetőség adott.”
A Blikk a tulajdoni lapon szereplő információk alapján azt írta, a néhai olimpiai bajnok és felesége 189 394 svájci frankos banki hitelt vettek fel soproni családi házukra, ami mai árfolyamon mintegy 76 millió forint (plusz járulékai) tartozást jelenthet. Az özvegy ráadásul a hitel törlesztése mellett egyedül nevel két tinédzser lányukat is.
Az özvegy ugyanakkor jogosult az olimpiai arany- és bronzérem után járó életjáradékra. A Honvédelmi Minisztérium a Blikk érdeklődésére közölte:
„Csollány Judit – a sportoló halála óta – havonta 745 960 Ft összegű özvegyi járadékra jogosult. Ezt az összeget a fiatalabb közös gyermekük 18. életévének betöltéséig fogja kapni. Csollány Judit ezt követően is jogosult lesz özvegyi járadékra, amely összegének megállapítására a fenti dátumot követően fog sor kerülni.”