Torok- és mellrákkal kezelik Martina Navratilova teniszlegendát

2023. január 2. – 17:23

Torok- és mellrákkal kezelik Martina Navratilova teniszlegendát
Martina Navratilova, a világ egyik leghíresebb teniszezője – Fotó: Matthew Stockman/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A 66 éves Martina Navratilova azt írta közleményében, hogy torok- és mellrákot diagnosztizáltak nála. A világ egykori legjobb teniszezője tizenkét éve már átesett hasonló betegségen, akkor kigyógyult belőle.

„Komoly kettős csapás ez, de még gyógyítható, bízom a kedvező kimenetelben”

– nyilatkozott Navratilova, aki megígérte, az utolsókig küzdeni fog. A januárban kezdődő Australian Open egyik szakértője lett volna, de oda nem utazik el, mert elkezdődik a kezelése.

A Prágában született, 1975-ben az Egyesült Államokba távozó Navratilova két hónapja, november elején a torkánál egy duzzadt nyirokcsomót észlelt, aztán a vizsgálatok azt mutatták ki, hogy daganata van, és kezdeti stádiumban jár. Amikor emiatt vizsgálták, akkor vettek észre egy csomót a mellében is. Daganatos betegséggel már küzdött 2010-ben is, akkor megműtötték, utána sugárkezelést kapott, és teljesen felépült.

Navratilova egyéniben 18 Grand Slam tornát nyert meg, vegyes párosban még 2006-ban, ötvenévesen is nyerni tudott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!