Kihagynák a bokszot az olimpiáról, a nemzetközi szövetség elnöke szerint politikai okokból

2022. december 24. – 15:03

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) elnöke, Umar Kremljov szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság üldözi az általa irányított szervezetet, mert ő orosz állampolgár.

Kremljov a világszövetség tagországainak küldött – az IBA görög főtitkára, George Jerolimposz által is aláírt – levélben fogalmazta meg vádjait a NOB-bal szemben, miután a testület csütörtökön kimondta: fontolgatják a boksz kihagyását a 2024-es, párizsi olimpia programjából.

„Az IBA legutóbbi kongresszusa ismét azt jelezte, hogy a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséget nem igazán érdekli az ökölvívósport és az ökölvívók helyzete, csak a saját hatalmával törődik” – utalt arra a NOB, hogy az IBA szerződést hosszabbított egyetlen főszponzorával, az orosz Gazprom vállalattal, amelyet nagyrészt az orosz kormány ellenőriz.

Kremljov szerint az ökölvívás eltávolításával kapcsolatos fenyegetés része a NOB „geopolitikai célokból manipulált, a sportolók és a sportág ellen irányuló” kampányának, amely az IBA jelenlegi vezetésének kiszorítására irányul – írja az MTI.

Az orosz sportvezető azt mondta, az IBA elkötelezett amellett, hogy megtisztulva a korábbi irányítási problémáktól, pénzügyileg is szilárd, független és fenntartható szervezetté váljon.

A bokszszövetséget irányítási, pénzügyi és sportszakmai zavarai miatt a NOB 2019-ben kirekesztette a olimpiai verseny lebonyolításából, így a tavalyi tokiói olimpia boksztornáját az IBA-tól függetlenül szervezte meg. A változatlan aggályok miatt a NOB a 2024-es párizsi játékokon is saját szervezésében akarja megrendezni az ökölvívás versenyeit, a 2028-as, Los Angeles-i olimpia előzetes programjában pedig már nem is kapott helyet a boksz.

Kremljov azt mondta zajos visszhangot váltana ki, ha az ökölvívást eltávolítanák az olimpiai programból. Azzal is tovább szította az ellentéteket, hogy kijelentette: reméli, újra üdvözölheti az orosz és fehérorosz bokszolókat az IBA versenyein. A világszövetség nemrég hatályon kívül helyezte az ukrajnai háborúban érintett két ország ökölvívóira kimondott versenytilalmat, amelyet a NOB ajánlására vezetett be, így az orosz és fehérorosz sportolók akár nemzeti zászlajuk alatt is indulhatnak a nemzetközi versenyeken.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!