A Bolha és a Pókocska: így jutott ismét vb-döntőbe Lionel Messi

1. Lionel Scaloni megpakolja a középpályát

Az argentin szövetségi kapitány Lionel Scaloni és stábja remek meccstervvel állt elő, és ahogy a második szándékból vertikális kontrafutballt játszó Hollandia ellen (3-5-2), most is az ellenfélhez igazították a taktikát. Nem meglepő módon a Luka Modrić, Marcelo Brozović, Mateo Kovačić trió semlegesítése volt az egyik fő feladat: a labda ellen egy négy belső középpályással megerősített 4-4-2-es felállásban (néha Leandro Paredes mélysége miatt ez 4-1-3-2-nek is lehet interpretálni) a labdás oldalt túltöltve használták ki Zlatko Dalić csapatának strukturális gyengeségeit. Dalić horvát válogatottjában sokszor indokolatlanul lép vissza két-három belső középpályás és például Andrej Kramarić is, így szinte alig van az egyes csapategységeket jelentő vonalak között megjátszható vagy védelem mögé induló ember. Ugyanakkor az argentinoknak a centrum megvédése mellett sikerült a két négyes lánccal megtartani a dupla szélességet a szélen támadó horvátok ellen. Ezt főképp a két szélső védő, Josip Juranović és Borna Sosa, illetve Ivan Perišić próbálták kivitelezni.

Szintén működött az a terv, miszerint jó ötlet a mostani vb-n legjobban teljesítő és a Bundesliga történelmének legjobb progresszív passzoló szezonját hozó Joško Gvardiolt ilyen jellegű passz nélkül tartani. Érzékletes adat, hogy Gvardiol csak 73-szor ért labdába Argentína ellen, ez a mutató Japán ellen például 110 volt, és csak Kanada ellen játszva jutott hozzá kevesebb labda (62) a vb-n.

A középpálya motorját és az ellenfél letámadását, presszingjét általában mesteri módon feloldó Marcelo Brozovićot pedig az a „Pókocska” becenévre hallgató Julián Álvarez kapcsolta ki hatalmas védőmunkával, akinek a horvát kontráknál még arra is volt ereje, hogy csatár létére Modrić után szaladgáljon. Így mondhatni, tudatosan terelték az építkezést Dejan Lovren felé. A fenti képen jól látszik ez a séma, ami a belső védők és középpályások agresszív kiugrásával a labdás játékost zavarta (ebben Cristian Romero nagyot alkotott), míg a szélső középpályások-védők a passzopciókra ugrottak ki: a felső képen látható jelenetnél végül Alexis Mac Allister füleli le a labdát, de az egy sorral mögötte játszó Nicolás Tagliafico (akit sokan gyengébb pontnak gondoltak, Marcos Acuña eltiltása miatt) négy „interceptiont” szerzett – csak összevetésként, az egész horvát csapat ötöt.

Így hiába volt Modrićéknak 60 százalék labdabirtoklásuk (ennél csak Marokkó ellen volt többet náluk a labda, ott 64 százalékot), a megszervezett argentin védelemmel szembeni tanácstalanságuk a Marokkó elleni meccsükre emlékeztetett, ám míg ott 17-szer értek labdába az ellenfél tizenhatosán belül, ez most csak kilencszer sikerült. Argentína pedig továbbra is nagyszerű védelmével abszolválja a feladat egyik részét, csak 0,6 xG-t (a helyzetek, lövések minősége alapján várható gólok száma) enged az ellenfeleknek – esetleges szaúdi bombagólok és holland csoda-szabadrúgáskombinációk ide vagy oda.

2. Messi tökéletes társa, avagy Álvarezék megkontrázzák Horvátországot

Az első tíz percben úgy tűnt, hogy Scaloni csapata kezdeményezni akar, amit az 59 százalékos labdabirtoklás az első hét percben alá is támasztott. Egyfajta 2-3-3-2-es tagozódásban játszottak, amiben a kulcs az volt, hogy a visszalépő Lionel Messi (az ő beceneve a Bolha) Álvarezzel kiegészülve a két belső védő között megszállta Brozovićot. Ám Dalić gyorsan reagált, és a Perišić, de főleg Pašalić szorgalmas visszazárásaival létrejött 5-4-1-es vagy 5-2-2-1-es horvát hadrend kivédekezte ezt, majd az argentinokat sokszor passzopció nélküli szituációkba kényszerítve sikerült átvenni az irányítást.

Az első gólig 62 százalékban Modrićéknál volt a labda, két lövésük (Lovren fejese) és négy sikeres cselük mutatja, hogy olykor át tudtak jönni az argentin letámadáson. Erre talán a legjobb példa a Modrić kötényével induló akció, aminek a végén a labdát szabadon kapó Perišić lőhetett kissé szorongatott helyzetben, utóbbi az argentin visszarendeződés dicsérete is.

Persze lehetséges, hogy az argentin területátadás egyfajta tudatos terv is volt, hiszen mint azt a meccset eldöntő góloknál láthattuk, jöttek a westernfilmcímnek sem utolsó „Álvarez vezette ellentámadások”.

Egész konkrétan a Perišić-lövést követő kirúgás után használja ki a horvát védelem rendezetlenségét Argentína: Nicolás Otamendi megindulása után a remek pozíciót felvevő Mac Allistert célozza meg egy gyors felpasszal, Horvátország balszerencséjére azonban Modrićról pont a szintén a vonalak között magasan helyezkedő Enzo Fernándezhez pattan labda, ami le is lassul, így a játékosnak van ideje felnézni.

Az alapból szétszakadó horvát utolsó vonalnál azonban talán a vb-n először végzetes kommunikációs hiba lép fel: Josip Juranović vélhetőleg észlelte a pozíciós hátrányt, és ezért próbált már hamarabb feljebb lépni, ám kérdés, hogy az indítás pillanata előtt miért hátrál egy esetleges közbeavatkozás helyett. Persze elképzelhető, hogy egy ilyen szituációban, amikor nincs nyomás a labdán, a hátrálás a védőnégyes védekezési elve, mint ahogy ezt Lovren meg is teszi. Ám Gvardiol a többiekkel ellentétben a kiugrás és a lesre állítás mellett teszi le a voksát, így a Lovren vak oldalán induló Álvarez a „habkönnyű” Hernández-ívelésre senkitől sem zavartatva tud rástartolni. A nagy sprint végén nem gól, hanem tizenegyes jött, de közvetve, Messinek köszönhetően az is gólt eredményezett.

A második lerohanós argentin gól is egy horvát lehetőség, ezúttal egy szöglet után jön el. Nézzük, mi történt!

Dalić csapatából Lovren és Gvardiol mellett további három játékos érkezett a tizenhatoson belülre, míg a kis szögletben részt vevő Modrić–Kovačić–Brozović trióból csak az Inter-játékos és a két szélső védő Sosa és Juranović (ő még nincs a képen, ő lesz az, aki a saját tizenhatosánál majd visszarúgja a labdát a befelé cselező Álvarezre) jelenti az úgynevezett rest defense-t. Itt Juranović túl mély helyezkedése, Sosa előszöri beugrása, majd hátrálása, Brozović két elmulasztott taktikai faultja, sprintsebességének hiánya is faktorok.

Arra talán senki nem számított, hogy a jelenetet a rövid saroknál és az ötösnél kezdő Álvarez ilyen gyorsan leolvassa és elrontja Brozović beadását, ám itt már Álvarez földöntúli futása mellett Lionel Messi is szerepet vállal, ő böki el majd a labdát Brozović mellett. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy ebben a helyzetben hol maradt a ziccert megállító taktikai fault a horvát védelemben.

Érdemes figyelni a kép jobb oldalába berobbanó három argentint, akik három másodperccel ezelőtt még embert fogtak a szögletnél, most pedig Lovrenéket lefutva nyújtanak passzopciókat és visznek el embereket (Molina Sosát) a labdát gólig vivő Manchester City-csatár elől. Álvarez, Pelé óta a legfiatalabb két gólt szerző elődöntős lett, Messi szerint is ő lett a meccs embere.

Kettejük kapcsolatáról nemcsak a tíz évvel ezelőtti közös kép, hanem a harmadik gól is árulkodik. Ahogy azt a kiváló lengyel elemző, Slawek Morawski megjegyzi, a bedobásoknál Álvarez két embert lekötő mozgásai már az első félidőben is megteremtették ezt a visszamozgással elérhető területet, Messinek onnan már „könnyű” dolga volt, csak a torna legjobb védőjét kellett átverni úgy négyszer-ötször a vonal szorításában, majd magára vonva a fél horvát védelem figyelmét megtalálni a teljesen üresen érkező Álvarezt az ötösön.

Két remek kontra után valahogy az a gól volt, mint amit a laikusok elképzelnek Argentínáról a világbajnokságokon: majd Messi elfekteti a védőket, valaki meg érkezik, és berúgja a ziccert.

3. Kétségbeesett horvát próbálkozások, avagy ennyi volt Horvátországban?

A 49. percben becserélt Bruno Petković öt, a büntetőterületen belül történt labdaérintése sokat elmond a második félidőről, Scaloni ambícióiról – csak kontrázni a kétgólos előny tudatában, ami Álvarez, Molina, Fernández képességeit és teljesítményét elnézve nehezen kritizálható –, ám talán Dalićról is kritika egyben. Nem sokat foglalkozva az ellenfél Scaloni tervével, a horvát kapitány felrakta a csapatát az elődöntőig elcipelő 4-1-4-1-es felállást: Kramarić egy sokat visszalépő és így a tizenhatosban semmi nyomot nem hagyó amolyan hamis kilences lett, míg Pašalić a fent említett mélységi védőmunkája miatt nem nagyon tudott megérkezni oda úgy, mint például klubcsapatában, az Atalantában.

Talán elfogyott a szerencséje is, hiszen a védekezésben gyengélkedő (mondjuk Juranović a celtices teljesítményéhez képest az egész vébén keveset hibázott védekezésben) támadó szellemű szélsővédőkkel kedden semmit nem tudott kezdeni, és a vb-t hiba nélkül lehozó Lovren–Gvardiol duó is csúnyán elszámította magát a góloknál. Hozzátehetjük, hogy a Bundesliga beadáskirálya, Sosa célpont nélkül maradt, a védekezésbeli hiányosságai pedig ismertek.

Dalić persze megérezte a bajt a szünetben, és Nikola Vlašić, illetve Mislav Oršić behozatalával, valamint Brozović (jogos) lecserélésével több rizikót vállalt: Perišić ismét balhátvédként fejezte be a meccset, bár pontosabb úgy fogalmazni, hogy a dupla szélesség helyett ő és Juranović egyedül adtak szélességet, és így főleg Kovačić 12 progresszív passzában, valamint egy helyzetekben nem nagyon mutatkozó Modrić-all-around teljesítményekben ki is merültek – bár Modrićnak hat akciója is volt, ami után lövés alakult ki.

Persze szégyenkeznivalójuk nincs, hiányérzetük pedig nem nagyon lehet. Egy újabb, önmagukat felülmúló vb-szereplés ezúttal egy sokkal erősebb csapatba és egy nagyobb sztoriba futott, hiszen Messi utolsó esélye a hiányzó világbajnoki címre most már karnyújtásnyira van. Horvátország pedig 1998 után megint a vb-bronzért küzdhet majd.

(A szerző a Sport TV állandó Bundesliga-, Serie A- és Bajnokok Ligája-szakértője.)