Egy brazil lap szerint Pelé palliatív ellátást kap, mert nem reagál a gyógykezelésekre

2022. december 3. – 15:01

Másolás

Vágólapra másolva

Palliatív ellátást kap a háromszoros világbajnok futballista, Pelé, mivel rákbetegségén nem javít már a kemoterápiás kezelés – írja szombaton, értesüléseire hivatkozva, egyelőre egyedüliként a helyi Folha. A lap úgy tudja: vele van felesége, Marcia Aoki is. A brazil futball legnagyobb legendájaként számon tartott 82 éves focista néhány napja került be egy kórházba São Paulóba. A lánya akkor megerősítette, hogy édesapját kórházban kezelik, alapos kivizsgálásokon vesz részt, de azt mondta, nincs vészhelyzet. Azt ígérte, hogy a rajongók megnyugtatására hamarosan képekkel jelentkezik.

A palliatív ellátást gyógyíthatatlan betegséggel küzdőknek szokták biztosítani. Célja, hogy hatékonyan ellássák a beteget, amikor a betegség már nem reagál a gyógyító célú kezelésekre, és amikor a fájdalom és egyéb tünetek enyhítése, a pszichológiai, szociális problémák megoldása kiemelt jelentőségűvé válik.

A 82 éves Pelét 2021. szeptemberben műtötték daganatos betegséggel, azóta folyamatosan kezelik. Az ESPN Brasil arról számolt be, hogy Pelének szívproblémái voltak, eközben az orvosok azért aggódnak, hogy a kemoterápiás kezelése nem hozta meg a várt eredményeket. A kórház ezt az információt nem kommentálta.

A szombati hírekre a francia Kylian Mbappe a Twitteren reagált, ahol azt írta: „Imádkozzatok a királyért”, míg a BBC műsorvezetője, Gary Lineker portugálul azt írta: „nagyon szomorú hír”. A brazilok a pénteki vb-meccsen így üzentek Pelének:

Fotó: Reuters
Fotó: Reuters

Szombat este Pelé Instagram-oldalára kikerült egy bizakodó hangvételű közlemény, melyben megköszöni az orvosainak és az ápolóinak a sok törődést, és biztosítja az érte aggódókat, hogy erősnek érzi magát, és folytatja a kezelést.

„Hiszek Istenben, és minden egyes szeretetteljes üzenet erőt ad nekem, amit tőletek kapok a világ minden tájáról.”

Az üzenet végén azért még hozzáteszi, az is erőt ad neki, hogy nézheti az éppen zajló labdarúgó-világbajnokságot.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!