Meghalt Davide Rebellin egykori országúti kerékpáros, miután elütötte egy kamion

2022. november 30. – 17:21

Meghalt Davide Rebellin egykori országúti kerékpáros, miután elütötte egy kamion
Fotó: Eric Feferberg / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Közúti balesetben életét vesztette Davide Rebellin, az olaszok visszavonult országúti kerékpárosa, írja az MTI.

A Cycling News szerint az 51 éves sportolót egy kamion ütötte el az észak-olaszországi Montebello Vicentino közelében, és azonnal életét vesztette. A sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Rebellin a 2008-as, pekingi olimpián ezüstérmet szerzett a mezőnyversenyben, ám később EPO-használat miatt megbukott a doppingvizsgálaton, így megfosztották érmétől.

Az olasz bringást korosztálya egyik legjobb egynapos versenyzőjének tartották, a Vallon Nyíl nevű versenyt háromszor nyerte meg, emellett győzni tudott a Liege-Bastogne-Liege-n, a Züri-Metzgetén, a San Sebastián-i egynaposon, valamint az Amstel Gold Race-en is.

A körversenyek közül 2001-ben a tirrén-adriain, hét évvel később pedig a Párizs–Nizzán diadalmaskodott, a háromhetes viadalokon 1996-ban szerepelt a legjobban: a Giro d'Italián hatodikként, a Vuelta a Espanán hetedikként végzett összetettben.

Rebellin talán minden idők leghosszabb profi karrierjét tudhatja magáénak, 1992 óta az eltiltását leszámítva folyamatosan versenyzett. Még idén, 51 évesen is teljesítette a szezont, október 16-án volt az utolsó versenye.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!