2–1 Dzsudzsák búcsúmeccsén, Kalmár az utolsó percben hozta a győzelmet a görögök ellen

2022. november 20. – 22:19

2–1 Dzsudzsák búcsúmeccsén, Kalmár az utolsó percben hozta a győzelmet a görögök ellen
Sallai indította és fejezte be a támadást – Fotó: Kisbenedek Attila/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az év utolsó válogatott meccsén a Magyarország 2–1-re megverte Görögországot. A csapat ezúttal is szervezetten futballozott, több helyzetet dolgozott ki, mint a riválisa, de a győzelmet érő találatra a 93. percig kellett várni. Akkor a frissen beálló Kalmár Zsolt jól helyezett lövését nem tudta hárítani a rosszul helyezkedő görög kapus.

2014 Bukarest, 2016 Lyon – köszönjük az életre szóló gólörömeket!

ezzel a transzparenssel búcsúztatta el a magyar szurkolótábor azt a Dzsudzsák Balázst, aki vasárnap a 109. alkalommal viselhette a válogatott mezét. A románoknak egy nagy szabadrúgást gólt lőtt a most 35 éves szélső, míg a portugálok ellen Lyonban, a 2016-os Eb-n két megpattanó lövése kötött ki a kapuban, így vette ki a részét a 3–3-as döntetlenből.

Marco Rossi kapitány már szombaton elárulta, hogy Dzsudzsákkal a támadószekcióban számol, és Sallai Roland lesz a középcsatár. Dzsudzsák a Himnusz alatt elérzékenyült, megkönnyezte, majd a középkezdés előtt még a szurkolótábor felé indult, és meghajolt előttük. Az ötödik percben ő próbálkozott kapulövéssel, de jobb lábas lövését blokkolták. A 14. percben a lelátó egyik fele Dzsudzsák vezetéknevét, a másik fele a keresztnevét skandálta.

Az első negyedóra végén előnybe került Magyarország. Sallai szöktette Styles-t a bal oldalon, a Millwall középpályása középre adott, Sallai pedig állítgatás nélkül, 10 méterről lőtt a kapu bal oldalába.

Sallai lövésére hiába vetődött a görög kapus, nem tudott hárítani – Fotó: Attila Kisbenedek/AFP
Sallai lövésére hiába vetődött a görög kapus, nem tudott hárítani – Fotó: Attila Kisbenedek/AFP

Gyors támadás volt, ilyenekre lesz szükség a bolgárok ellen majd tavasszal, amikor már Eb-selejtezőt rendeznek ebben a stadionban.

Dzsudzsák a 28. percben megpróbálkozott egy távoli lövéssel, Paszhalakisz vetődve hárított. A 38. percben Sallai belőhette volna a második gólját, miután Dzsudzsák iramodott meg a jobb szélen, és pontos középre adását a Freiburg csatára kapásból elrúgta, de a rövid saroknál állt a görög kapus, és szögletre mentett. A szögletet is a búcsúzó játékos adta be, Szalai Attila 8 méterről veszélyesen fejelt belőle, de a kapus ártalmatlanította a labdát.

A fordulás után a görögök egy kissé aktívabbá váltak, rögtön vezettek egy olyan támadást, amit az első félidőben nem sikerült, majd Maszurasz próbálkozott 18 méterről, de egy méterrel fölé. Dzsudzsáknak az 52. percig tartott a meccs, a csapatkapitányi karszalagot átadta Szoboszlai Dominiknak, ő pedig a szurkolótáborhoz vonult, és lepacsizott velük.

A kapitány Dzsudzsák helyére Ádám Martint küldte, ezzel a csapat szerkezete is megváltozott, mert ő középcsatár lett, Sallai pedig a jobb szélre húzódott ki. Nagyobb iram a folytatásban sem lett, a 73. percben láthattuk az újabb veszélyes magyar helyzetet. Szoboszlai passza után Ádám Martin tört a kapura, és 23 méterről lőtt, Paszhalakisz agy bravúrral védett, a kipattanót Szoboszlai nyeste középre, de a védelem szögletre tisztázott.

Pár perccel később az újonc Dárdai Palkó adott jó passzt Szoboszlainak, aki gyanús körülmények között esett el a tizenhatos vonalánál. A játékvezető nem látott okot a közbeavatkozásra. Nem úgy a másik oldalon, amikor Bakaszetasz tolta meg a labdát Styles mellett, majd elesett. Kétségtelen, hogy ütköztek, a bíró pedig megadta a büntetőt. Kifelé tolta a labdát a görög, Styles jobban járt volna, ha hagyja. A sértett állt a labda mögé, és a 81. percben kapu jobb oldalába bombázott.

A magyar válogatott rákapcsolt, de egészen a 93. percben kellett várni a győztes gólig. Akkor Ádám Martint szabálytalanul akasztották a görög védők, és az egy perccel korábban beálló Kalmár Zsolt 22 méterről, szabadrúgásból a kapu bal oldalát vette célba, és mivel a kapus belépett a sorfal mögé, esélye sem volt a hárításra. A találat itt nézhető vissza.

A Nemzetek Ligája-menetelés után rászolgált arra a csapat, hogy egy ilyen győzelemmel fejezze be ezt a szezont.

Magyarország-Görögország 2–1 (1 –0)
Puskás Aréna, 55 ezer néző, v.: Daniele Chiffi (olasz)
gólszerzők: Sallai (15.), Kalmár (93.), illetve Bakaszetasz (81., 11-esből)
sárga lap: Botka (64.), Kalmár (94.)
Magyarország: Dibusz (Szappanos, 92.) – Botka (Lang, 71.), Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á., Styles, Kerkez (Nagy Zs., 53.) – Dzsudzsák (Ádám, 53.), Szoboszlai (Kalmár, 92.) – Sallai (Dárdai, 71.)
Görögország: Paszhalakisz – Rota, Hacidiakosz, Recosz, Jannulisz (Kiriakopulosz, 68.) – Bakaszetasz, Kurbelisz (Papanikolau, 86.), Buhalakisz (Hacijovanisz, 68.) – Maszurasz (Duvikasz, 86.), Joannidisz (Funtasz, 60.), Mantalosz

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!