Elesett az utcán, agyrázkódás miatt került kórházba Anatolij Karpov, a világ egyik legjobb sakkozója

2022. november 1. – 00:12

Másolás

Vágólapra másolva

Elesett és agyrázkódással szállították kórházba Anatolij Karpovot, a sakkozás 12. világbajnokát – jelentette kedden a TASZSZ állami hírügynökség a 71 éves orosz nagymester személyi asszisztensére hivatkozva. A beszámoló szerint Karpov az utcán megcsúszott, elesett és beütötte a fejét. A kórházi vizsgálatok nem állapítottak meg nála törést, és várhatóan egy héten belül hazaengedik.

Az asszisztens egyúttal cáfolta azokat a korábbi híreszteléseket, melyek többek között arról szóltak, hogy Karpov – aki parlamenti képviselő – utcai támadás áldozata lett, majd intenzív osztályra került, ahol mesterséges kómában tartják. A nagymester felesége az Izvesztyija című újságnak nyilatkozva azt mondta: kórházban levő férjének állapota kielégítő.

Az orosz és a nemzetközi médiában korábban többféle variáció jelent meg arról, mi történhetett a 71 éves Anatolij Karpovval és milyen állapotban van.

  • A lánya, Szofija szerint háztartási balesetet szenvedett az otthonában.
  • Andrej Kovaljov orosz üzletember szerint Karpovot állítólag az orosz parlament közelében találták eszméletlenül, miután ismeretlen tettesek megtámadták.
  • Egy harmadik verzió szerint ugyan az orosz parlament közelében találtak rá, de nem megtámadták, hanem lerészegedett és elesett, így lett koponyasérülése és csípőtörése.
  • Az Orosz Sakkszövetség szerint megsérült egy szerencsétlen esés következtében.

Mindezek után megszólalt Karpov asszisztense is, Albert Sztepanjan, aki már hétfőn cáfolta a támadás, a súlyos sérülés és a kóma tényét:

„Nem volt támadás. Anatolij Jevgenyjeviccsel minden rendben van, nincs sérülés.”

A Sakk Világszövetség (FIDE) a Meduza független orosz hírportálra hivatkozva is azt a verziót erősítette meg, hogy Karpov véletlenül elesett, így szerezte a fejsérülését, kórházban ápolják.

Anatolij Karpov 1975-től tíz éven át viselte a világbajnoki címet – igaz, ehhez a regnáló Bobby Fischer különutassága is kellett: az amerikai sakkozó nem állt ki címvédésre ellene, Karpov enélkül szerezte meg a címet – bár azt kevesen vitatják, hogy Karpov joggal kapta meg a titulust. Korszaka 1985-ig tartott, ekkor győzte őt le – szintén a Szovjetunió színeiben – a 12 évvel fiatalabb, akkor mindössze 22 éves Garri Kaszparov, akivel még három alkalommal küzdött meg a világbajnoki címért, ám, ha rendkívül szoros küzdelemben is, de mindannyiszor alulmaradt. Kaszparov 15 éven át, egészen 2000-ig volt világbajnok, mögötte Karpov a kilencvenes évek közepéig tartotta második helyét a ranglistán.

(Tass.ru, Pravda.ru, WorldChess.com)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!