Feljutott egy nyolcéves gyerek az El Capitan ezer méter magas sziklafalán, egyből kitört a balhé

A hétvégén felszántotta az internetet egy hír, ami szerint a nyolcéves Sam Adventure Baker sikeresen feljutott a világ egyik leghíresebb sziklája, a közel egy kilométeres mászás után elérhető El Capitan tetejére, ezzel ő lett a legfiatalabb ember, aki elérte az El Capitan tetejét.

A sziklamászás bölcsőjének számító Yosemite Nemzeti Parkban található gigantikus szikla eddigi legfiatalabb megmászói 10 és 9 éves gyerekek voltak. Ahogy a hegymászás esetében elég gyakran előfordul, a hihetetlennek tűnő teljesítményt nagyon gyorsan elkezdték közelebbről megvizsgálni a sport szakértői.

Baker apja ugyanis az első hírekben még arról számolt be, hogy a gyereke egy négyfős csapat tagjaként néhány nap alatt megmászta az El Capitant, ami egészen elképesztő teljesítménynek tűnik. A sziklafal a mai napig tartogat kihívásokat a világ legjobb és leghíresebb mászóinak, annak ellenére, hogy közel hetven éve áll sziklamászási álmok középpontjában.

Baker apja egy honlapon keresztül kalapozott össze pénzt a mászáshoz, itt még ő is úgy fogalmaz, hogy „Sam és az apja megcsinálják a lehetetlent. Egy másodikos és egy apatestű fickó megmásszák az El Capitant, közben szórakoztató filmeket csinálnak és támogatásokat gyűjtenek, hogy további szülőket inspiráljanak arra, hogy nagy dolgokat vigyenek végbe a gyerekeikkel. És azt akarják, hogy csatlakozz hozzájuk!”

Nem mindegy viszont, hogy ebben a konkrét szövegkörnyezetben a lentről fentre eljutást milyen szóval írja le az ember. Ha azt mondja, hogy felmászott, az egészen mást jelent a sziklamászók között, mint ha azt mondja, hogy feljutott. A mászás/feljutás után Baker apja is óvatosabban nyilatkozott.

„Nagyon büszke vagyok Samre. Ő a legfiatalabb, aki kötéllel feljutott az El Capre! Lehet, hogy néhány év múlva visszatér, hogy újabb rekordokat döntsön meg!” – nyilatkozta az apa a mászás után.

Ahogy arra a San Francisco Chronicle felhívja a figyelmet, a szóhasználatnak komoly jelentősége van ebben az esetben is. Bakerék mászását/feljutását figyelemmel kísérte Tom Evans, a Yosemite Nemzeti Park egyik krónikása. A 78 éves Evans a mászási főszezonban (tavasszal és ősszel) másfél-másfél hónapot tölt az El Capitan közelében, és minden nap fényképekkel dokumentálja, hogy mi történik a sziklafalon.

A beszámolói szerint Bakerék négyfős partija úgy nézett ki, hogy két hegyi vezető mászott elől, őket követte az apa-fia duó.

A két vezető klasszikus, szabadstílusban mászta meg a sziklát, vagyis kezeikkel és lábaikkal a sziklafal apró repedéseibe, kiszögelléseibe kapaszkodtak, támaszkodtak, így jutottak egyre feljebb, miközben időről időre biztosítóberendezéseket rögzítettek a sziklafalon.

Az apa-fia duó viszont nem így jutott fel, hanem úgynevezett mászógép használatával, ami egy nem a sziklamászásban, hanem az ipari alpinizmusban vagy a mesterséges mászás során használt eszköz. Ennek a lényege, hogy az ember a kötélen fel tudja magát húzni vele, vagyis nem szükséges a sziklafalba kapaszkodni, azon bármilyen mászótechnikát alkalmazva feljutni.

A sziklamászást a Yosemite Decimal System (YDS) nevű rendszerben próbálták meg a sziklamászás úttörői fogalmi keretek közé szorítani. Ebben próbálták meghatározni azt is, hogy mi számít mászásnak, és mi nem. Öt osztályt állítottak fel a sima túrázástól kezdve a legnehezebb sziklamászásokig. Az első osztály a bárki által teljesíthető túra, a második osztályba az olyan útvonalak tartoznak, ahol túra közben néha meg kell kapaszkodni, de nem jelentenek különösebb veszélyt. A harmadik osztályú útvonalak olyanok, ahol gyakran szükség van a kéz használatára is a haladáshoz, előfordulhatnak nagyobb kitettségű szakaszok, valamint egy-egy esés akár halálos is lehet. A negyedik osztály az egyszerű mászásé, ahol biztosítókötélre még nincs mindig szükség, de az esések így is halálosak lehetnek. Az ötödik osztály a nehézségi mászásé, amikor köteles biztosítás nélkül szinte biztos a súlyos sérülés vagy halál egy esés során.

A kavarodást az okozza, hogy a YDS első verzióiban volt egy hatodik osztály is, mégpedig a mesterséges mászásnak, vagyis az olyan feljutásnak, amikor különféle segédeszközöket használ a mászó ahhoz, hogy feljusson egy sziklafalra. A kötélhágcsótól kezdve a mászógépen át a különféle bizarr megoldásokig, mint a sziklába fúrógéppel behelyezett extra biztosítási pontok.

Bakerék azzal, hogy segédeszközökkel jutottak fel a falra, vagyis különösebb mászótudás nem volt szükséges a feljutásukhoz, elég volt csupán az elszántság meg a fizikai felkészültség, a sziklamászók szemében nem mászták meg az El Capitant, a mesterséges mászás ugyanis teljesen más tészta. A laikus közönséget viszont jól be lehet vele hülyíteni, ahogy az látszik is a feljutás körüli felhajtásból.

A mesterséges mászásnak egyébként már kialakult a saját keretrendszere, szabályokkal, nehézségi fokokkal, de ez nyilván még kevésbé közismert, mint a szintén nem túl ismert sziklamászási skálarendszer. Érthető tehát, hogy Baker apja miért mondta azt, hogy megmászni tervezi a gyerekével az El Capitant, még akkor is, ha a sport ezt nem tekinti valójában mászásnak.

A fent említett Yosemite-krónikás Tom Evans találkozott Bakerékkel egy étteremben a parkban, és kérdőre vonta Joe Bakert amiatt, hogy miért mondja azt a feljutásra, hogy mászás, meg mi ez az egész cirkusz. „Azt mondta: »Mi a probléma?«. Én meg erre: »Az egész médiafelhajtásnak le kell állnia. Tudom, hogy kizárt, hogy a gyereked találta volna ki ezt a rekordot. Ez rólad szól.« Erre ő: »Ez nem a rekordról szól, hanem arról, hogy együtt legyek a gyerekemmel.« »Akkor mi ez a felhajtás?« – kérdeztem vissza” – mesélte Evans a San Francisco Chronicle-nek a találkozóról. Azt az öreg krónikás is elismerte, hogy elég mogorva volt Bakerrel.

„Azért bosszant ez nagyon, mert az El Capitan megmászása a sziklamászók elitcsoportjába helyez. Bakerék viszont nyíltan ellopják ezt a hírnevet a saját hasznuk érdekében” – mondta Evans.

Ha a sportszakmai aggályok mellé odatesszük, hogy egyéb etikai problémák is vannak a mászással, akkor valóban inkább tűnik Joe Baker átverőshow-jának a dolog, mint annak, hogy egy nyolcéves gyerek a fejébe vette volna, hogy fel akar jutni a világ leghíresebb sziklájára. Mármint ezt valószínűleg sok nyolcéves a fejébe veszi, de elég kevés közülük az, aki azt is a fejébe veszi emellé, hogy ezt az álmot nyolcévesen akarja teljesíteni is.

Szóval Bakerék ugye kalapoztak pénzt a nagy kaland megvalósítására, és azt is mondták, hogy a begyűjtött pénzből mindenféle társadalmilag hasznos dolgokat csinálnak majd. Csakhogy itt is van némi ellentmondás. Joe Baker azzal kampányolt, hogy árva gyerekek családba illeszkedését igyekeznek majd a Sam Baker Adventure Fund alapba begyűjtött pénzekből támogatni.

Ezzel szemben a honlapjuk támogatási szekciója már nem ír ilyesmiről, abból csupán annyi derül ki, hogy a támogatók azt támogatják, hogy Bakerék feljussanak az El Capitanre, valamint erről filmet is készítsenek.

Az ellentmondásos feljutás ügyében megszólalt néhány veterán Yosemite-mászó is, de talán a Yosemite Climbing Association vezetője, Ken Yager foglalta össze a legjobban a dolgokat.

„Személy szerint azt tudom mondani, hogy a megszállottság a rekordokkal, elég veszélyes. Mászni nem ezért kell. Ráadásul a maga módján elvesz az egész sport becsületéből is. Amikor egy ilyen nagy médiafelhajtás lesz a dologból. Nem vagyok rajongója” – mondta Yager.